Rogán: Nem lehet abbahagyni az adósság elleni küzdelmet

2012. október 31. 19:24

Magyarország elmúlt két évét az adósság elleni küzdelem határozta meg, és ezt ezután sem lehet abbahagyni: az államadósság csökkenő mértéket mutat, de az eladósodott családokon és önkormányzatokon is segíteni kell – mondta Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, a gazdasági bizottság elnöke szerdán Balassagyarmaton.

2012. október 31. 19:24

Rogán Antal sajtótájékoztatón közölte: a családok több mint egyötöde tudott élni valamilyen eszközzel, hogy kezelje devizaadósságát. A Nemzeti Eszközkezelő a következő két évben 25 ezer lakást vesz meg azoktól, akik nem tudják visszafizetni a hitelüket. A frakcióvezető mindenkinek azt javasolja, éljen az árfolyamrögzítés lehetőségével, „mert ma ugyan stabil a forint árfolyama, de ez nem Magyarország akaratán múlik, bármikor bekövetkezhet az Európai Unió, az euró olyan válsága, amely érintheti a forint árfolyamát is”.

A politikus az önkormányzatokról elmondta: 2007-ig stabilan tudták tartani 250 milliárd forint körüli adósságukat, de 2006 és 2010 között az akkori kormányok több mint 800 milliárd forint támogatási forrást vontak ki a rendszerből. A kormány adósságátvállalása az 5 ezer lakos alatti településeknek a legkedvezőbb – mondta Rogán Antal –, mert ott 100 százalékig átvállalja a kabinet az adósságot, míg az ennél nagyobb településeken a helyi adóerő-képességet veszik figyelembe. A „relatíve gazdagok”, vagyis a nagyobb helyi adót beszedők kisebb támogatáshoz jutnak, e szerint lesz 40, 50, 60 és 70 százalékos mértékű az adósságátvállalás. A Fidesz frakcióvezetője szerint legtöbben a 40-50 százalékos kategóriába esnek majd.

Mindezzel párhuzamosan fontosnak nevezte a munkahelyteremtést, tekintettel arra is, hogy az Európai Unióban „a gazdasági adatok nem minden szempontból a legkedvezőbbek, a német gazdaságban is mutatkoznak olyan jelek, amelyek arra késztetnek minket, hogy különösen nagy erővel koncentráljunk a munkahelyteremtésre” – mondta. Kifejtette: a kormány munkahelyvédelmi intézkedései nagyon előnyösek azoknak a vállalkozásoknak, amelyek nagy számban foglalkoztatnak képesítés nélküli fizikai dolgozókat, illetve 25 év alatti, 55 év feletti munkavállalókat, vagy szülésről visszatérő nőket alkalmaznak. A vállalkozóknak pedig különösen kedvező adózási rendszereket vezetnek be a következő évben, ezzel is ösztönözve, hogy javuljon a kis- és középvállalkozók munkahelyteremtő képessége – tette hozzá.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
next mindig élni fog
2012. október 31. 22:43
"különösen nagy erővel koncentráljunk a munkahelyteremtésre” Eddig is azt tettétek, de nem 47000-seket kéne! Tudod Tóni, hogy abból most 205000 van és jövőre 300000-t terveztek! Elmennél ide dolgozni? Kérdezem én naívan, de tudom a választ! Tóni! Légyszi teremtsetek már csak egy plusz igazi munkát! Kérhetem ezt? Nem nagy kérés, ha a duma már megy! Mennyi is volt az igazi munka? Nálam mennyi? Olyan 100000 nettó, akármilyen juttatással. Ebből mennyit sikerült teremteni és mennyi ment el? " illetve 25 év alatti, 55 év feletti munkavállalókat," Ez is szép, de egy új munkahely nem jön létre! Miért? Mert ahhoz megrendelések kellenek! Lecserélődhet a személyzet, de ez is csak a szarul menő vállalatoknál lesz! Amíg a gazdaság nem indul be, addig baszhatjátok ezt! Hm!
Mr.Falafel
2012. október 31. 22:31
Perzse, hogy nem, Tóni. Vegyetek gyorsan Ferrari tankokat is, oszt hajrá!
yetee
2012. október 31. 22:24
Mocskos tróger!
birkakaka
2012. október 31. 21:14
Rogán etárs átformálták a szobrát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!