Demeter Tamás korábbi pályázata miatt új szakértői kollégiumot állíttat fel az MTA

2013. június 26. 11:43

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke egy, a Bolyai János Kutatási Ösztöndíjra pályázó filozófus elutasított pályázatának megismerése után új szakértői kollégium felállítását és az ösztöndíjpályázatok bírálati szempontrendszerének „finomítását” kezdeményezte – közölte az akadémia titkársága szerdán az MTI-vel.

2013. június 26. 11:43

A közleményben az áll: az akadémia elnöksége keddi ülésén foglalkozott a Bolyai János Kutatási Ösztöndíjra pályázó filozófus elutasított pályázata interneten közzétett értékelésének ügyével. Felidézték: a dokumentum szerint a bírálók maximális pontszámra értékelték a pályázó tudományos eredményeit, a tervezett kutatómunka időszerűségét, kidolgozottságát, kivitelezhetőségét, emellett azonban morális okokra hivatkozva nulla pontot adtak az összbenyomásra. Az értékelést a szakértői kollégium tagjai elfogadták – tették hozzá.

Pálinkás József, az MTA elnöke - a sajtóból értesülve az ösztöndíjpályázat értékelésével kapcsolatos eljárásról és megismerve a bírálatok indoklását – már korábban felkérte az ösztöndíj kuratóriumának elnökét, hogy kezdeményezze a bírálóknál a pontozás szöveges indoklásának részletes kifejtését. Az elutasított kutatói pályázat teljes dokumentációjának ismeretében az akadémia elnöke most felkérte a kuratórium vezetőjét, hogy a kuratórium hívja vissza a szakértői kollégium elnökét és tagjait, és állítsanak fel új szakértői kollégiumot.

Mint írták, Pálinkás József egyúttal arra is felkérte a kuratóriumot, hogy finomítsanak a Bolyai-ösztöndíjpályázatok bírálati szempontrendszerén annak érdekében, hogy „a jövőben ilyen példátlanul kirívó és ellentmondásos értékelés ne ingathassa meg a több mint tizenöt éve eredményesen működtetett akadémiai ösztöndíjrendszerbe vetett bizalmat”.

Az Index június 17-én írt arról: Demeter Tamás filozófus Facebook-oldalán közzétette elutasított Bolyai-ösztöndíjpályázata bírálóinak írásos indoklását. A cikkben a bírálatban említett „morális okokat” illetően felvetették: az ügy hátterében az állhat, hogy a filozófus állítólag 2009-ben antiszemita megjegyzést tett az MTA Filozófiai Intézetének igazgatóhelyettesére, Gábor Györgyre egy karácsonyi bulin.

Az MTA 1996-ban hozta létre a legfeljebb három éven át adható Bolyai-ösztöndíjat a pályakezdő fiatalok tudományos életpályájának megtervezhetősége érdekében. Célja, hogy sikeres, PhD-fokozattal rendelkező kutatóknak olyan ösztöndíjat biztosítsanak, amely segíti és ösztönzi a jelentősebb eredményeket már elért tudósokat magyarországi kutatások folytatására, valamint az MTA doktora értekezés megírására és a cím megszerzésére.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Türelem
2013. június 26. 12:22
A klubtagság láthatóan nem a tudományos teljesítménytől, a szakértelemtől függ, hanem a felekezeti hovatartozástól, az akolhoz való genetikai viszonytól. Heller aklába csak tudással nem lehet belépni, ma 2013-ban Magyarországon. A szomorú az, hogy tele vagyunk ilyen aklokkal, mércékkel, gátakkal, a saját hazánkban. Gratula Pálinkásnak!
szalámis hegedű
2013. június 26. 12:12
Namennyenekapicsába!
khomeini
2013. június 26. 11:54
Coki. Heller inkább nyaraljon Teddynél Szárszón, nem neki való már a tudomány művelése.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!