Szállás.hu: Törölközőt lop leggyakrabban a magyar nyaraló

2013. július 30. 12:57

A magyar nyaralók többsége a törölközőt cseni el leggyakrabban a szállásokról, tíz magyar szállásadóból kilencnél fordult már meg olyan vendég, aki nem csak a saját tárgyait csomagolta be távozás előtt – ismertette felmérésének eredményét a Szállás.hu portál kedden.

2013. július 30. 12:57

A 2013 júliusban 482 szállásadó részvételével készített felmérés szerint a leggyakrabban a törölközőkből és a konyhai eszközökből hiányzik, de a beépített tűzhelytől a 250 kilogrammos bazalttömbig sok mindennek lába kélt már a magyar szálláshelyekről. A magyar szállásadók mindössze 10 százaléka mondta azt a felmérésben, hogy a szobákból, apartmanokból nem hiányzik időnként egy-egy berendezési tárgy. Leggyakrabban a szálláshoz tartozó textíliák, például a törölközők és az ágyneműk tűnnek el, ezt követik a konyhai felszerelések és a kisebb-nagyobb elektromos eszközök, például a távirányítók.

A kutatás szerint minden harmadik szállásadó szobánként több mint 5000 forintos lopáskárt szenvedett el tavaly, 6 százalékuknál ez az összeg a 20 000 forintot is meghaladta. A szállásportál közleménye szerint volt olyan apartman, amelyből egy vendég az összes beépített háztartási gépet, például a tűzhelyet is kiszerelte, de az értékesebb műszaki cikkek közül az LCD-tévéket viszik el leggyakrabban. Egy szállásadótól a vendégek kértek egy nagy dobozt, mondván, elromlott a bőröndjük, végül ebben vitték el a tévét. Más véletlenül látta meg, hogy lepedőkből font kötélen eregetik le az értékeket az emeleti szobából, vagy hogy a kerti bútorokat pakolják a minibuszba – idézi a közlemény Varga Zoltánt, a portál ügyvezetőjét.

Ismertetése szerint a kutatásban résztvevő szállásadóktól elvitt legértékesebb tárgyak között volt autó, gokart, 500 ezer forintot érő éremgyűjtemény, 4-5 mázsa tüzelő, festmény, és régi könyvek – köztük Kaffka Margit dedikált kötete – több százezer forint értékben. Falusi vendégházak kertjéből többször tűnt el minden termés, de egy 250 kilogrammos, díszként szolgáló bazalttömbnek is lába kelt. Nagyon sok szállásadó mondta, hogy meglepően kicsinyesek is tudnak lenni a nyaralók: többen beletuszkolják a bőröndbe a 10 darabos WC-papír csomagot, más pedig a használt WC-kefét is képes elvinni – tette hozzá.

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ballada
2013. július 30. 16:54
Nem csak szállodából csentek hanem valamelyik neves üdülőhelyen megálltak egy kávéra vagy üdítőre ,kiskanalak poharak villák csészék veszélyben voltak.
ballada
2013. július 30. 16:47
Átkosban nagy divat volt "suvenír" gyűjtése ,elcsenni egy kanalat kést ,más apróságot emléknek üdülés kirándulás alkalmával.
leech
2013. július 30. 15:34
Ki bizonyította be ,hogy ezek Magyarok ?! Ezek a tolvajok, nem Magyarok , hanem magyar állampolgárságú zsidók és cigányok !
Text adósság
2013. július 30. 15:19
A magyar szalámit is lop, ritkábban Rákóczi korabeli deli pár pisztolyt meg Csontos karabélyt TV kamerával ha Csinom Jankó. Prutty!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!