„A független állam szolgálja a nemzetet”

2013. augusztus 19. 16:38

Független államot teremtettek elődeink, mert tudták, hogy a függetlenségében sérült állam nem tudja szolgálni a hazát, a hazában élő magyarok és nem magyarok érdekeit – mondta Kövér László hétfőn Kassán a Löffler Béla Múzeumban.

2013. augusztus 19. 16:38

Az Országgyűlés elnöke a felvidéki magyarok augusztus 20-i ünnepségén áttekintette a több mint ezeréves magyar államiság történetét. Úgy fogalmazott: a Szent István-i állam évszázadokon át védelmet nyújtott a Szent Korona minden népének. A politikus elmondta: miután a független magyar államiság megszűnt, a magyarságot az állam helyett a gondviselés mellett csak a haza szeretete, az emberek hite, életereje, áldozatvállalása és a csodálatos magyar nyelv éltetette.

Az 1956-os forradalom rövid ideje után az állam igazi, újbóli függetlenségét a rendszerváltással, de még inkább a 2010-es választások után nyerte vissza – mondta Kövér László. Hozzátette: a választók akkor a nemzeti összetartozás megerősítésére, a magyar állam újjáépítésére, a magyar érdekek képviseletére, a biztos hazára voksoltak.

Elődeink keresztény és független államot alkottak, amely biztosította megmaradásunkat Európában. Egy évezred után semmi okunk abban hinni, hogy a magyar állam javára válna, ha felszámolná keresztény gyökereit, és feladná függetlenségét. És semmi okunk nincs arra gondolni, hogy javára válna bármely európai államnak, javára válna Szlovákiának, ha lemondana keresztény gyökereiről, és felszámolná szuverenitását – tette hozzá.

A fideszes politikus azt mondta: meggyőződésünk, hogy a nemzeti integráció nélkül az európai államok nem lehetnek alkotó elemei az európai vagy a nemzetközi integrációnak sem. Mint mondta, a határokon átívelő magyar nemzeti integráció vagy a szlovák nemzeti integráció nem veszélyforrása, hanem eredményességi biztosítéka a nemzetközi integrációnak, amelynek Magyarország és Szlovákia is részese. A térség országai közös nyertesei lehetnek a gazdasági válságot követő időszaknak.

Ha a térség államai elismerik, hogy a területükön élő „őshonos nemzeti közösségek” államalkotó tényezői az adott államnak, akkor a nemzeti közösségeket az állam területi sérthetetlenségének tiszteletben tartásával megilletik mindazok a jogok és önigazgatási lehetőségek, amelyek biztosítják anyanyelvük és kultúrájuk megőrzését, s akkor egy évszázados, mindenki életét megkeserítő viszály és konfliktusforrás szűnne meg – mondta a házelnök.

Kövér László hozzátette: Magyarország ebben a szellemben cselekszik: a 2011-es új alaptörvény államalkotó tényezőnek ismeri el a területén élő „őshonos nemzeti kisebbségeket”, így a Magyarországon élő szlovákokat is. Magyarország nem tiltja, nem bünteti, nem akadályozza meg, hogy a területén élő nemzeti közösségek, így a magyarországi szlovákok is magyar állampolgárságuk mellé felvegyék a szlovákot, és zavartalanul éljenek az állampolgársággal járó szavazati joggal is, ezért a viszonosság alapján ugyanezt szeretnénk elvárni Szlovákiától is – jegyezte meg.

Az Országgyűlés elnöke megemlékezett Szlovákia gyászos napjáról, 1968. augusztus 21-ről, amikor az akkori Csehszlovákiát a Varsói Szerződés haderői lerohanták, akkor a szuverenitását vesztő Magyarország is részese volt ennek. Az 1990 utáni demokratikus Magyarország nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is erkölcsi elégtételt nyújtott ezért, és 1993-ban a világon elsőként, feltételek nélkül ismerte el a Szlovák Köztársaságot.

Azt várjuk Szlovákiától, hogy a kommunista Csehszlovákia időszakában a magyarságnak okozott sérelmekért a történelmi megbékélés jegyében nyújtson elégtételt. A múlt csak így zárható le, a jövő a magyaroknak és a szlovákoknak csak így nyerhető meg – mondta Kövér László.

A Házelnök ezt követően állami kitüntetéseket nyújtott át. Havasi Péter, a Kassai Figyelő főszerkesztője és kiadója a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét, Duncsák Attila képzőművész és Gabri Rudolf, a Nagykapos és Vidéke Társulás elnöke, a Magyar Ház igazgatója a Magyar Aranyérdemkeresztet vehetett át.

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Felebarát
2013. augusztus 20. 10:42
kitől és mitől független :D?
kjkj945
2013. augusztus 20. 10:40
L'état, c'est moi.
Obulus
2013. augusztus 19. 18:59
„A független állam szolgálja a nemzetet” Nem inkább a korrekt viszony, kölcsönös együttműködés?
pitypang1125
2013. augusztus 19. 17:57
"Független államot teremtettek elődeink, mert tudták, hogy a függetlenségében sérült állam nem tudja szolgálni a hazát" Akkor miért is kellett belépnünk a NATO-UNIO féle szarkupacokba? Érdekes a Norvégok, Svájciak milye jól megvannak! Mielőtt az ökrök elkezdik ajnározni a szarkupac nélküli élet lehetetlenségét!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!