Valóban eltűnt két kép a debreceni MODEM-ből

2014. április 24. 17:37

Valóban eltűnt két nagy értékű kép a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ műtárgyraktárából, és nem kizárt hogy ellopták az alkotásokat, de a lopás tényét nem tudják megerősíteni – mondta Kukla Krisztián, a MODEM igazgatója csütörtök délután az MTI érdeklődésére.

2014. április 24. 17:37
Előzőleg Antal Péter, az alkotások tulajdonosa az MTI-nek elmondta: a két eltűnt kép egyike Csontváry Kosztka Tivadar Éjszakai jelenet kápolnával és alakokkal című alkotása, a másik Nemes Lampérth József Táj című tusrajza. A két kép része annak a 400-500 közötti, az Antal-Lusztig gyűjtemény részét képező alkotásnak, amelyet 8 évvel ezelőtt, 10 éves tartós letétbe adott át Debrecen önkormányzatának a tulajdonos. Az akkor 3,4 milliárd forint értéket képviselő műalkotások bemutatásával nyílhatott meg a MODEM Debrecenben – emlékeztetett Antal Péter hozzátéve, hogy az eltűnt két kép akkori összértéke meghaladta a 100 millió forintot.
 
Kukla Krisztián tájékoztatása szerint egy leltározás során tapasztalták a hiányt, amit alapos keresés követett: a MODEM egész épületét, az alkotások teljes dokumentációját és a gyűjtő más tárolóhelyeit is átvizsgálták. Amikor biztosan kiderült, hogy a képek nincsenek az épületben, megtette a feljelentést a rendőrségen – fűzte hozzá Kukla Krisztián. Az MTI érdeklődésére elmondta: a műtárgyraktárban rendszeresen nagy a forgalom, de szigorúan szabályozott a belépés, mindenkiről tudnak, aki valaha is ott járt. Az egész épületben egyébként folyamatos, kamerás megfigyelő rendszer működik – fűzte hozzá.
 
Kukla Krisztián megítélése szerint a biztonsági rendszer megfelelő a MODEM-ben, de nyilván súlyos mulasztás történhetett, és az emberi tényezőt nem lehet kizárni, ezt hivatott kideríteni a rendőrségi vizsgálat. Dobó Dénes, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI érdeklődésére megerősítette: a főkapitányság az ügyben nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen, lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt. A nyomozás érdekeire való tekintettel a rendőrségi szóvivő további részletet nem közölt az ügyről. A MODEM közleménye szerint az önkormányzat a MODEM vonatkozásában teljes körű vagyonbiztosítással és általános felelősségbiztosítással rendelkezik.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tevevanegypupu
2014. április 25. 07:32
Ha ezt Csontváry megérhette volna..mármint hogy lopják a festményét..hogy ki és hogyan lehetett ellopni az ugye más kérdés..
Akitlosz
2014. április 25. 00:06
Ki használ manapság még MODEM-et? Az a letűnt évezredből való.
historiker
2014. április 24. 19:22
Könnyen lehet, hogy szimpla biztosítási csalás. Antal Péter Debrecenben közismert zsidó maffiózó ügyvéd, de jelenleg ki van zárva a kamarából. Korábbi kizárása idején a Hajdú-Bétnél lett kereskedelmi igazgató, éppen akkor, amikor bedőlt a cég Bajnaival. Kósa imád az ilyenekkel bizniszelni.
potyka
2014. április 24. 17:42
Igen, az még lehet csak kölcsön vették őket! :DDDD Hogy saját lábukon nem sétáltak el a képek az szerintem biztos lehet! :DDDD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!