Emmi: Okafogyottá váltak a diáktüntetések

2015. április 23. 10:54

Okafogyottá váltak a diáktüntetések, mert teljes mértékben megvalósul az egyetemi autonómia, illetve a szabad szakválasztás – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatási államtitkársága. Megerősítették: a nemzetközi tanulmányok és a kommunikáció szak nem szűnik meg. Leszögezték: a képzési szerkezet tervezett átalakítása semmiféle módon nem érinti a 2015-ös felvételi eljárást.

2015. április 23. 10:54

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) felsőoktatási államtitkársága szerint okafogyottá váltak a diáktüntetések, mert teljes mértékben megvalósul az egyetemi autonómia és a szabad szakválasztás, ahogyan eddig is. Ezt az államtitkárság közölte csütörtökön az MTI-vel, felidézve, hogy a Felsőoktatási Kerekasztal keddi ülésén konszenzusos megegyezés született a felsőoktatási törvény és a szakstruktúra átalakítását illetően. Minden, a hallgatók által felvetett kérdés tisztázódott – írták.

Emlékeztettek arra is, a tárca a kerekasztal tagjaival – köztük a Magyar Rektori Konferenciával (MRK) és a hallgatói önkormányzattal – megállapodott abban, hogy a szenátus, és így a hallgatók képviselete és jogai is változatlan formában megmaradnak. Megerősítették, hogy a nemzetközi tanulmányok és a kommunikáció szak nem szűnik meg, a jövőbeni struktúrára vonatkozóan azonban az MRK tesz javaslatot.

Hangsúlyozták: az MRK által is kivezetésre javasolt képzések – mint például a társadalmi tanulmányok szak – egyetlen egyetem és főiskola költségvetési stabilitását vagy kari szerkezetét sem veszélyezteti. Az egyetemi autonómia és a szabad szakválasztás pedig, ahogyan eddig is, teljes mértékben megvalósul.

A képzési szerkezet tervezett átalakítása semmiféle módon nem érinti a 2015-ös felvételi eljárást, felmenő rendszerben vezetik be, ahogyan 2005-ben is. Aki benyújtotta a jelentkezést, az a jelenleg meghirdetett képzésekre nyer felvételt és azokon is fejezheti be a tanulmányait. Ez igaz a jelenleg tanulmányokat folytatókra is: nem érinti őket a változás – szögezték le. A 2016-os felvételi meghirdetésekben is minden jelentkező meg fogja találni a számára megfelelő szakot, ahol magas minőségű képzésben részesülhet – írta az államtitkárság.

Szerda este egyetemi hallgatók és oktatók egy csoportja az Emmi épülete előtt demonstrált, követelve a felsőoktatási törvény tervezett módosításának visszavonását és az egyetemi autonómiát. Előzőleg a hallgatók hétfőn fórumot, majd több helyszínt érintő tiltakozó felvonulást tartottak.

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fóbia
2015. április 23. 13:53
Felelősség nélkül mindent lehet követelni! Itt a kulcsszó a felelősség!!!
Droite
2015. április 23. 12:12
A kepet elnezve, felmerul a kerdes. Minden egyetemista igy nez ki mint ezek vagy csak a kommunikacio szakosak. Ez borzalom vegignezve a felhozatalt, visszasirjuk Mora Verat pedig o lehet hogy ferfi.
Secnir
2015. április 23. 11:38
2015 : a kormány döntött a diákokról. 2018 : a diákok döntenek a kormányról.
kuwiq
2015. április 23. 11:31
Ja tudjuk, a szak tananyagának áttervezésére kapott az oktatói kar 4 napot. Fujj gonosz kdnp!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!