DK: Az ország lehetőségei nem teszik lehetővé az olimpiát

2015. július 06. 15:48

A Demokratikus Koalíció szerint mindenki tudja, hogy Magyarország 2024-ben nem rendezhet olimpiát és feleslegesen költenek el pénzt a pályázatra. Varju László a párt alelnöke az infotörvény hétfői módosításáról azt mondta: elzárja az embereket attól, hogy megtudják, az állam mire költi a pénzüket.

2015. július 06. 15:48

A Demokratikus Koalíció szerint Magyarország gazdasági lehetőségei nem teszik lehetővé egy olimpia megrendezését. Varju László, a párt alelnöke a hétfői parlamenti döntésekről szóló sajtótájékoztatóján úgy értékelte, mindenki tudja, hogy 2024-ben Magyarország nem rendezhet olimpiát, ezért feleslegesen költik el a pénzt a pályázatra.

A független képviselő az infotörvény hétfői módosításáról azt mondta, hogy az elzárja az embereket attól, hogy megtudják, az állam mire költi a pénzüket. „Ma összenőtt, ami összetartozik” – folytatta a politikus, aki kiemelte, hogy a Jobbik segítségével kétharmados törvényeket fogadott el a parlament. Szerinte a Jobbik elárulta saját ellenzékiségét „azért, hogy a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságában kaphasson helyet”, kizárva a demokratikus ellenzéket, hogy a felügyelőbizottságon keresztül ellenőrizze az MNB tevékenységét.

Az úgynevezett e-kártya bevezetését Varju László úgy minősítette, hogy azzal lényegében „rabosították Magyarországot”. Végül kijelentette, hogy amikor a parlament megalkotta az online kaszinójáték részletes törvényi szabályait, akkor azzal gyakorlatilag Andy Vajna magyar filmipar megújításáért felelős kormánybiztos megkapta az online szerencsejáték szervezésének lehetőségét.

 

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szuverén
2015. július 07. 08:52
-DK-tól, az első értelmes gondolat. Nem is értem, hogyan történhetett. Hacsaknem, csak azért(sem), mert a kormány akarja. Akkor viszont következetesek. Elismerésem! -De, Bismarck is jut eszembe; Csak az ökör, mindig következetes. -Jóllehet fogalmazásból is, volna még mit tanulniuk: "....lehetőségei nem teszik lehetővé...." -Nemcsak észben, szókincsben is szűkölködnek. Persze belátom, ész nélkül szókincs sincs.
pemete jakab
2015. július 06. 21:59
"DK: Az ország lehetőségei nem teszik lehetővé az olimpiát" És Orbán megalomániája is kevés az olimpiához.
kjkj945
2015. július 06. 17:36
mindenki tudja, hogy Magyarország 2024-ben rendezhet olimpiát kivéve a Demokratikus Koalíciót!
alex.leopardi
2015. július 06. 17:28
van benne valami a loptunk,csaltunk,trükköztünk,hazudtunk párt elnökétől
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!