Elővásárlási jogot adna az önkormányzatoknak földekre az MSZP

2015. október 19. 14:15

Az MSZP módosító indítványa alapján az állam után az önkormányzat kapna elővásárlási jogot a földekre. Gőgős Zoltán elmondta: továbbra is határozottan tiltakoznak az állami földek eladása miatt, de szeretnék elérni, hogy ha ez mégis megtörténik, akkor a meghirdetett hitelfeltételekkel az önkormányzatok is vásárolhassanak földet.

2015. október 19. 14:15

Az MSZP törvénymódosítást kezdeményez, hogy elővásárlási joguk legyen az önkormányzatoknak a földek eladásakor – mondta az ellenzéki párt elnökhelyettese hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. Gőgös Zoltán közlése szerint a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényhez benyújtott módosító indítványuk alapján az állam után az önkormányzat kapna elővásárlási jogot a földekre.

Elmondta, továbbra is határozottan tiltakoznak az állami földek eladása miatt, de szeretnék elérni, hogy ha ez mégis megtörténik, akkor a meghirdetett hitelfeltételekkel az önkormányzatok is vásárolhassanak földet.

Csige Tamás, Hajdúdorog szocialista polgármestere azt mondta, hogy tavaly jelezték a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnél föld iránti igényüket ingyenes tulajdonba vagy haszonbérbe. Akkor azt válaszolták nekik, hogy nincs tervben földértékesítés, ezzel szemben a múlt héten azt jelentették be, hogy az ország legnagyobb egybefüggő földterületét, 250 hektárt kívánnak értékesíteni Hajdúdorog mellett – fűzte hozzá.

A polgármester szerint az lenne a helyes, ha „nem kótyavetyélnék el” a földet, hanem az önkormányzatok kaphatnák meg például a közfoglalkoztatás keretében szociális földprogramok céljára.

Az MSZP-ben „mindenki a munkájával tündököljön

Gőgös Zoltán elmondta, hogy személyiségi jogi pert indít, miután a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon is elutasította a Földművelésügyi Minisztérium (FM) beadványát. Az ügy előzménye: az FM különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt a nyáron vádindítványt nyújtott be pótmagánvádlóként a Gőgös Zoltán nevével korábban összefüggésbe hozott Magyarországi Leader Közhasznú Egyesületnek – a Gőgös Zoltán államtitkársága idején – soron kívül kiutalt félmilliárd forint miatt.

Kérdésre válaszolva Gőgös Zoltán beszélt arról is, hogy a novemberi, a párt alapszabályát módosító kongresszusuk előtt hat regionális kongresszust is tartanak. Hozzátette: ezeket a tanácskozásokat azért tartják, hogy legyen idő minden olyan ügyet megvitatni, amely felmerül, nincsenek tabutémák. Közölte azt is, hogy a hétvégi választmányon nem volt szó az esetleges tisztújításról. Arra a kérdésre, hogy elhangzottak-e kritikák Tóbiás József pártelnökkel kapcsolatban, az elnökhelyettes azt mondta, azért nem hangzottak el, mert „nem belülről jöttek”.

Gőgös Zoltán elmondta, a tagságnak nem az a célja, hogy kritizáljon, hanem hogy „mindenki a munkájával tündököljön”. Ezt ajánlja minden vezetőtársának is – közölte, hozzátéve: mindenki tegye a dolgát, „tépje szét az istrángot”. Arra a kérdésre, hogy elégedett-e az MSZP-vel, a politikus közölte, az irányt jónak tartja, de nem minden vezető munkatársa teljesítményével elégedett, de ezt velük tisztázza, és nekik ajánl intenzívebb munkát.

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Crüwel
2015. október 19. 15:15
Na bumm,- ebből megint mi lenne (aztakurva). Önki megveszi kiadja a parasztnak bérbe, és megint lehetne sípítozni ,hogy a fideszes gazda nem is fizetett a földért amit művel,csak valami vicces bérleti díjat,és még a közmunkásokat is ott dolgoztatja.
Türelem
2015. október 19. 15:10
Másoknak, jelen esetben az MSZP-nek is lehet értelmes javaslata, márpedig ez a mostani szerintem az. Régen a helyi közösségeké volt a föld, az erdő, a legelő. Ismerős ugye például az erdőbirtokosság. Nem kell mindent csak azért elutasítani, mert ellentétes pólusú politikai táborból érkezik. Aki meg látott már parasztot, gazdálkodót, van érintkezése velük, akkor jól tudja, hogy mi a véleményük a pártokról, kormányokról. Az, hogy függetlenül a kormányoktól a falu, a gazdálkodó csak veszít, a kétoldali oligarchák, csókosok visznek mindent.
krutyifix
2015. október 19. 15:08
ez amúgy nem ördögtől való javaslat, mármint az elővásárlási jog az önkormányzatoknak, jellemzően ott szegény az önkormányzat ahol nagy szükség lenne területekre, nyilván ezek szociális szövetkezetek nem profitot termelnek de sokkal nagyobb értéket állítanak elő mintha csak árkot kapargatnák a munkanélküliek már az nagy szó ha iskolák, óvodákban nem ipari moslék alapanyagokból főznek
alex.leopardi
2015. október 19. 15:08
adna,hatna,baszna,ha tudna,steril társaság
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!