Szijjártó: Ellenállunk az Európai Bizottság zsarolásának

2017. június 14. 09:31

Szimpla zsarolás az Európai Bizottság részéről, hogy azon tagállamok ellen, amelyek nem hajlandóak végrehajtani az illegális bevándorlók kötelező betelepítéséről szóló kvótadöntést, kötelezettségszegési eljárást indít. Magyarország ennek ellenáll, és egyetlen illegális bevándorlót sem enged be – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

2017. június 14. 09:31

Szijjártó Péter úgy vélte, az bizottság el akarja fedni azt a tényt, hogy az egész koncepció "csúfosan megbukott", hiszen már lassan két éve hoztak döntést arról, hogy 120 ezer embert le kell telepíteni, de csak 20 ezret sikerült. Teljesen senki nem hajtotta végre ezt az uniós döntést, de vannak országok – köztük Magyarország –, amelyek világosan elmondják, miért nem – fejtette ki.

Elmondta: Magyarország álláspontja szerint ez a koncepció rendkívül veszélyes, ugyanis súlyos terrorfenyegetettségben élünk, ami egyenes következménye annak, hogy másfél millió illegális bevándorló érkezett Európába úgy, hogy "azt sem tudtuk, kik ők". Magyarország egyértelművé tette, hogy a területére egyetlen illegális bevándorlót sem enged be, és "nem engedjük, hogy az Európai Bizottság vagy bárki elvegye" a döntési jogot arról, hogy "kikkel akarunk együtt élni, vagy kit akarunk ide beengedni" – fogalmazott a külügyminiszter.

Szijjártó Péter szerint az Európai Bizottság bejelentése azért is "álságos", mert a migrációs, görög biztos 2012-ben Görögország honvédelmi minisztere volt, amikor az ország kerítést épített a török határszakaszára az illegális bevándorlás mértéke miatt, és 2013-ben nagyon helyes döntésként értékelte ezt a lépést. 2017-ben viszont "arról beszél, miért nem szabad kerítést építeni két ország határára", miért nem szabad megvédenie magát egy országnak az illegális bevándorlástól – mondta. Hozzátette: ez az Európai Bizottság hitelességét ássa alá.

A Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a külügyminiszter arról beszélt, hogy az elmúlt időben terrortámadások rázták meg Európát, sok száz ember halt meg terrortámadások miatt a kontinensen, és az uniós testületeknek azzal kellene foglalkozniuk, hogy milyen súlyos terrorfenyegetettséggel néz szembe Európa. Ehelyett Magyarországgal, Csehországgal és Lengyelországgal foglalkoznak – közölte. Felvetette: "tényleg ez a legnagyobb problémája Európának, hogy mi mit gondolunk az illegális bevándorlásról", miközben terrortámadások történnek Európában?

(MTI)

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
antioxi
2017. június 14. 14:20
"Magyarország ennek ellenáll..." OK, de meddig?! ps: Kitartás! Másként: betartás!
Sulammit
2017. június 14. 12:48
Milyen arcátlanul képmutató ez a görög.
noMores
2017. június 14. 10:51
Akkor idezem ezt az idiota faszt (vagy barmelyik parttarsat): "A torvenyeket mindenkinek be kell tartania. " Majmok
kerekperec
2017. június 14. 10:51
Már megint hazudsz Szijjártó ! LÁSSUK A TÉNYEKET Az Európai Bizottság válasza a nemzeti konzultációra "TÉVES ÁLLÍTÁS: „Brüsszel kényszeríteni akarja Magyarországot, hogy illegális bevándorlókat engedjünk be.” AZ IGAZSÁG: Az Európai Unió küzd az illegális migráció ellen, és segíti a tagországok külső határigazgatás terén végzett munkáját. Az újonnan létrehozott Európai Határ- és Parti Őrség tovább erősíti a hatékonyabb határigazgatást célzó közös európai erőfeszítéseket. A probléma forrásának kezelése érdekében az EU olyan országokkal is együttműködik, amelyekből a migránsok jönnek, illetve amelyeken áthaladnak. Az EU–Törökország nyilatkozat például 98 százalékkal csökkentette a Görögországba érkezők számát. Folyamatosan dolgozunk azon, hogy növekedjen a jogalap nélkül Európában tartózkodó migránsok visszaküldési aránya. Különbséget kell tennünk az illegális migránsok és a menedékkérők között. A valódi menedékkérők esetében az Európai Unió teljesíti a demokratikus országokra vonatkozó nemzetközi kötelezettséget, hogy védelmet nyújtson azok – férfiak, nők és gyermekek – számára, akik háború miatt kényszerültek elhagyni otthonukat. Mivel az EU-ban ma minden polgár szabadon mozoghat, élhet és dolgozhat bármely tagországban, az alapvető humanitárius jogok betartásáért a tagállamok közösen vállalnak felelősséget. Az Európai Unió Tanácsa – amelynek döntéseibe Magyarországnak a többi tagország kormányával együtt beleszólása van – meghatározta a menedékkérők méltányos fogadása és a rájuk vonatkozó igazságos jogi eljárás körülményeit. A Bizottság javasolta, hogy Magyarország akár 54 000 menedékkérőt is át tudjon helyezni más tagállamokba, de a magyar kormány ezt a javaslatot ellenezte Ezért egy másik tanácsi határozat Magyarországot arra kéri, hogy a két leginkább migrációs nyomás alatt álló tagországból, Görögországból és Olaszországból menedékkérőket – nem pedig „illegális migránsokat” – fogadjon be, igen korlátozott számban (1294 főt). A menedékkérők közül gondosan kiválasztják azokat, akik nagy eséllyel ténylegesen jogosultak a menekültstátuszra. A migránsok EU-n belüli áthelyezését a jövőbeli befogadó ország részéről alapos eljárás és biztonsági átvilágítás előzi meg."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!