Meghalt Som Lajos, a Piramis együttes egykori vezetője

2017. október 30. 18:03

„Szállj fel magasra” – hetven éves korában elhunyt Som Lajos, a Piramis együttes egykori vezetője.

2017. október 30. 18:03

Meghalt Som Lajos, a Piramis együttes egykori vezetője. A basszusgitáros, dalszerző, aki évtizedek óta betegeskedett, 70 éves korában hétfőn hunyt el.

A hosszú évek óta az alkoholizmussal és betegségekkel küzdő zenész halálhírét Gallai Péter, a Piramis billentyűse erősítette meg az MTI-nek. A hard rock csapat a hetvenes évek második felében talán a legnépszerűbbnek számított Magyarországon, fennállása alatt, 1974 és 1982 között hét lemezt jelentetett meg. „Elképesztő energiával tudta képviselni a Piramist. Nyolc éven át végig ő volt a zenekar vezetője, szinte mindent ő intézett, a hátán vitte a csapatot. Ő tartotta a kapcsolatot az ORI-val, a Hanglemezgyárral és az Interkoncerttel is. Neki köszönhető elsősorban, hogy a Piramis nemcsak Magyarországon, hanem Kelet-Európában is rendkívül népszerű tudott lenni, volt olyan év, amikor kétszáz koncertünk volt” – idézte fel Gallai Péter.

Kitért arra, hogy Som Lajos fénykorában zenészként is a legprofibbak közé tartozott és basszusgitárosként nagyon sokat tett hozzá a Piramis zenéjéhez. „Koncertjeinken sokszor két basszusgitárral játszott: az egyik a nyakában lógott, a másik előtte, egy állványra volt felfüggesztve”. Som Lajos zenéket és szövegeket egyaránt írt a Piramisnak, mások mellett olyan slágerek születésénél működött közre, mint a Ha volna két életem, a Mondj egy mesét, A becsület, az Ajándék, A szerelem ördöge vagyok, a Gyere szoríts erősen, a Hív a sötét, a Kóbor angyal vagy a Nincs kegyelem.

A Piramisban Som és Gallai mellett Závodi János gitározott, Révész Sándor énekelt és Köves Miklós dobolt. A csapat 1992-ben és 2006-ban is visszatért néhány nagy koncertre, de Som tizenegy évvel ezelőtt már csak a fellépés elején és végén állt a színpadra. A Piramis után egy ideig a Senatorban zenélt, de annak 1987-es feloszlását követően nagyon ritkán hallatott magáról mint zenész, a sajtóban rossz egészségi állapotáról, alkoholizmusáról lehetett olvasni. 2011-ben azzal keltett feltűnést, hogy sajtótájékoztatón bejelentette, Storm néven újra zenekart alapít, de ebből végül semmi nem lett.

Som Lajos a hatvanas évek közepén a Record együttesben kezdett zenélni, később tagja volt a Tűzkeréknek, a Neotonnak és a Taurusnak. Írt dalokat korábbi feleségének, Karda Beátának is. Piramis néven jelenleg is aktív az a formáció, amelyben Závodi, Gallai és Köves mellett Nyemcsók János énekel és Vörös Gábor basszusgitározik.

(MTI)

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lucabrasi
2017. november 01. 12:51
Kapitány és Vadölő már bekeverte a kedvenc koktélodat. Nyugodj békében Lujó!
Paskai
2017. október 31. 07:45
Egy besúgóval kevesebb.
Barna_Public
2017. október 31. 01:34
2003 táján a Karinthy Frigyes úton, nyári este, már sötétedett, szembe jött velem Závodi János az együttes szólógitárosa, önkéntelenül kiszaladt a számból, hogy "egy élő legenda", kedvesen elmosolyodott...
cutcopy
2017. október 30. 21:30
Nyugodjék békében! Legendás Rickenbackerével ami mostantól per tárgya is lehet: https://youtu.be/j4Lr_DQMaes?t=693
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!