Telefonon tájékoztatja a választópolgárokat Vona allahozásáról a Fidesz

2018. február 01. 13:09

Csütörtökön megjelenik az utcákon a Fidesz plakátja, amelyen Soros György és az ellenzék látható, ezzel egyidejűleg telefonos tájékoztató akciót is indítanak – közölte Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

2018. február 01. 13:09

A korábbi bejelentésnek megfelelően csütörtökön megjelenik az utcákon a Fidesz plakátja, amelyen Soros György és „a kerítésbontó ellenzék” látható – közölte Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-vel. Mint írta, ezzel egyidejűleg telefonos tájékoztató akciót is indítanak, amelyben tájékoztatják a választópolgárokat Vona Gábor „elhíresült Allah-os nyilatkozatáról”.

Hidvéghi Balázs kedden mutatta be a Fidesz új plakátját. Akkor azt mondta: az Együtt bontanák le a határzárat feliratú plakát közepén Soros György látható, aki legutóbb Davosból „üzent hadat” Magyarországnak, „bejelentette, hogy részt fog venni a magyar választási kampányban”. Hozzátette: Soros célja évi egymillió bevándorló betelepítése Afrikából és a Közel-Keletről, a határzár lebontása és az, hogy Magyarország is bevándorlóország legyen. Ebben szövetségesei a magyar ellenzéki pártok vezetői, ők láthatók még a plakáton – mondta.

(MTI)

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mindjárt
2018. február 02. 17:46
Soros tervét hajtja végre a hájas, csüngő hasú patkány miközben az ellenkezőjét hazudja.
blaupanter
2018. február 02. 16:01
Vonára tett hatása az iszlámnak nyilvánvaló-hálából allah növeszti a szakállát.Növeszd Allah mignem tapossa,s majd maga után vonszolja.
vktzmnksr
2018. február 01. 18:54
VIDÁMABB HIMNUSZT IRAT BALOG ZOLTÁN SZEGED (2018 . FEBRUÁR 1.) - "Kilábaltunk, megbűnhődtünk! Ideje stílust váltani kedves barátaim! Énekeljük a Himnuszt is felszabadultabban" - jelentette ki Balog Zoltán ma Szegeden. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetõje elmondta, már nem jellemzõ a magyarokra "ez a reakciós búval baszottság", ezért tavasszal , még a választások előtt a magyar nemzeti Himnusz átalakítására tesz elõterjesztést az Országgyûlésben. "A dallam maradhat, de daloljuk gyorsabban, Kölcsey szövegét pedig itt-ott írjuk át, kedves barátaim! - folytatta az eleinte kissé megdöbbent hallgatóság elõtt Balog - Tehát, kedves barátaim: ´Isten, nézd meg a magyar / Jó kedvét, bőségét / Megteszi, amit akar, / Csak számolja pénzét, / Jó sorsában víg e nép, / Lengeti a keszkenõt, / Dalolva várja rég / Az újat, a jövendőt! trillilí, trallala, hoppla-hopp!´ Hát valahogy így, kedves barátaim!" Balog javaslatát a Fidesz részérõl még nem kommentálta senki.
noMores
2018. február 01. 16:40
Zene fuleimnek, amikor a sikstupid fideszes simicskazik:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!