Trill Zsolt: Az egész kárpátaljai létezésünk burok volt

2018. július 07. 10:09

Az ukrán-orosz viszonyról, a kárpátaljai magyarság helyzetéről, valamint a 2004. decemberi 5-i népszavazásról is szó esett Trill Zsolt és Szűcs Nelli Figyelőnek adott interjújában.

2018. július 07. 10:09

Ősszel ünnepli negyedszázados fennállását a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház. A Trill Zsolt-Szűcs Nelli házaspár a társulat alapítói
voltak, ma pedig a Nemzeti Színház együttesét erősítik. A Figyelőnek felidézték az eltelt huszonöt esztendőt, és beszéltek az ukrán-orosz viszonyról, a kárpátaljai magyarság helyzetéről.

Kárpátalja kapcsán szóba került a magyarság elvándorlása is. Trill Zsolt szerint, ha Ukrajnában normálisan mennének a dolgok, nem kellene mindenkinek külföldön munkát keresnie, nem vándorolnának el a magyarok. Felesége, Szűcs Nelli hozzátette, „amikor vége lett a Szovjetuniónak, csak a férfiak mentek el, később a nagyobb fiúk, most már az anyák, sőt a nagymamák is. Felnőtt egy generáció, amelyik már nem élt teljes családban, mert valaki mindig hiányzott otthonról”.

Gyermekkoráról Trill Zsolt megállapította: egész kárpátaljai létezésük burok volt, hiszen tömbben élt a magyarság. Felülről megengedett burokban.
A 2004. december 5-i „szégyenletes” népszavazásról a színészházaspár azt mondta, több barátjuk hívta őket Magyarországról, hogy ne haragudjanak, ők igennel szavaztak. Szűcs Nelli hozzátette: „Zsolti mindig azt mondja: az ő nagyapjának is van egy téglája a Parlament épületében. Ki tehet arról, hogy elcsatolt országrészben született? Nem régen jártunk a Nemzeti Színházzal Ivano-Frankivszkibe játszani, elfacsarodott a szívem, amikor megláttam a régi magyar vasúti vonalat. Aki akkor nem ment el szavazni, talán fel sem fogja, mit veszített egykor Magyarország.”

Hogy mit gondolnak a focivilágbajnokságról, színházról és az ukrajnai konfliktusról, a Figyelő legfrissebb számában elolvashatják.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2018. július 08. 00:44
Hogy mit össze bírnak hazudozni arról a 2004-es népszavazásról már másfél évtizede! Meg lett szavazva! A parlamentnél tessék reklamálni, hogy miért nem a népszavazások eredménye szerint jár el, ha azok nem tetszenek neki! Jó trükk, hogy akkor "érvényes" a népszavazás, ha a parlament is egyetért az eredménnyel, - lásd NATO, és EU tagság - ha pedig nem ért egyet, akkor meg nem érvényes. -lásd államfő választás, kettős állampolgárság. Szemfényvesztés az egész amit "demokráciának" hazudnak. A rendszerváltó rendszer valójában oligarchia és nem demokrácia. Nem a szavazók többsége dönt, nem is dönthet.
3M..
2018. július 07. 12:15
Csapat és nehézfegyverzet összevonás Kárpátalján. A múlt heti ukrán berepülés is ennek az előzménye. A videó bizony nem Luganszkban, hanem Ungváron készült. http://karpathir.com/2018/07/06/tobb-tucatnyi-tank-az-ukran-magyar-hatar-kozeleben/ Szebb Jövőt!
balbako_
2018. július 07. 11:10
A 2004. december 5-i „szégyenletes” népszavazás csakugyan szörnyű felböffenése volt a Kádár kornak. 2010 óta azonban a normális magyarok kerekedtek felül és az általuk választott kormányok szépen gyógyítják a testvéreink lelkén ütött sebeket. Az nem jelenti azt hogy egy gyűlölködő lumen proli kisebbség nem létezik a DK-ban, LMP-ben Jobbikban és egy pár magyargyűlölő mikropártban.
avízazúr
2018. július 07. 11:08
T. ZS! Nagyon örülök, hogy a kárpátaljai társulat magyarországi Dekameron előadása végén a humorosnak ható. de nagyon sokakat szíven ütő "kiszólásod-felajánlkozásod" értő fülekre talált. Minden előadáson óriási élményt adsz. Sokszor miattad megyek. Sok-sok szerepet ás sikert kívánok még!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!