Mennyire asszimilálódott a zsidóság a Monarchia idején?

A zsidóság dualizmuskori asszimilációjának kérdéseit vizsgálta a Milton Friedman Egyetem Magyar Zsidó Történeti Intézete pódiumbeszélgetésében, amit a La Vida Duna rendezvényházban tartottak meg.

Fazekas Csaba történész, a Miskolci Egyetem docense, a Magyar Zsidó Történeti Intézet munkatársa moderálta a beszélgetést, nyitó kérdésként pedig azt szegezte beszélgetőtársainak, Csorba László történésznek, az ELTE egyetemi docensének és Szívós Erika történésznek, az ELTE habilitált docensének: mit is jelent az asszimiláció fogalma?

Csorba úgy felelt, hogy a tudományos tevékenység része a modellalkotás, amikor az ember modellek alapján akarja megérteni a világot, a kutatók pedig a „világosban" építenek modellt. A történész szerint sok tudományos fogalom nem teljesen pontos, s voltaképpen direkt nem, inkább „körbe lőnek", valószínűséggel számolnak. Az asszimilációt a történész ilyen „bolyhos fogalomnak", „viszonyfogalomnak" tartja, mely kapcsolódik a név, a vallás megváltoztatásához, a neveltetéshez, illetve a közben megmaradó közösségi élményhez.

A kisebbségek Szívós szerint csupán a többséghez képest számítanak kisebbségnek. Mit kifejtette,

A történész felvetette a dilemmát: mikor is jön el az a pont, amikor a többség már nem tekinti a kisebbséget idegennek? Ennek előpontja lehet az akkulturáció, az asszimilációt pedig követi az integráció. A városi térben főleg az a kérdés, hogy mennyire is kerülnek közel egymáshoz az egyes csoportok, hogy létrejönnek-e az eltérő csoportok között barátságok, van-e „átjárás". „Ha ezek a falak lebomlanak, akkor sikeres [az asszimiláció]". Ez az a pont, „amikor már nem számít, ki kivel köt házasságot".

Fazekas feltette a kérdést, miszerint sikeres volt-e a magyarországi zsidóság asszimilációja, vagy nem – hiszen a történet végén ott az antiszemita közbeszéd, a zsidótörvények és a holokauszt. Csorba erre reflektálva kifejtette, hogy a hasonulási és közeledési folyamatok állandóan zajlanak, példának okáért a Szegedről Budapestre költözöttek is egymást figyelik, hogyan oldódnak a budapesti közegben. A kérdés, hogy az adott csoport akarja-e nyilvántartani, hogy kik érkeztek kívülről, és minden csoportban máshol jön el az a pont, amikor már nem tartják nyilván az „idegeneket".

A magyarországi zsidóság Csorba szerint igenis asszimilálódott, ám amikor az erőforrások szűkülni kezdtek, akkor előtérbe léptek azok a nézetek, melyek valamilyen módon elkezdték szűkíteni a csoportot, mely számára el kellett osztani az erőforrásokat. Az antiszemitizmus egy ilyen módszer volt, és hiába hitték azt a magyar liberalizmus nagyjai, hogy a magyar lélek képtelen a gyűlöletre. „A humanista tradíció szerint persze ez egy embertelen szempont, de sajnos időnként hatékony" – foglalta össze Csorba.

Szívós szerint a zsidóság társadalmi és gazdasági téren is sikeres volt a dualizmusban,

Az úgynevezett „asszimilációs alku" keretében, melyet a korabeli liberális elit elfogadott, a magyarság erőtartalékaiként tekintettek a zsidóságra, hiszen cél volt, hogy a korabeli Magyarország többségében magyar legyen. A politikai elit ajánlata mögött tehát nacionalista megfontolás állt, ám amikor Trianon után etnikailag homogénné vált az ország, többé nem volt szükség a zsidóság részvételére, és már nem volt fontos, hogy a zsidókat a magyar nemzet részének lássák.

A zsidóság gazdasági részvételével kapcsolatban Szívós hozzátette, hogy a zsidók meglátták a pályaválasztás során megnyíló lehetőségeket, például a magánpályákhoz – melyek lényegében a nem közszférában lévő állásokat jelentették –, erősen felülreprezentáltak voltak, így a gyárak, bankok, biztosítótársaságok alkalmazottjai között. Más pályák azonban – így a diplomácia és a politika – nagyrészt zárva voltak a zsidók előtt, Vázsonyi Vilmos például kivétel volt. Csorba ehhez annyit fűzött hozzá, hogy „bizonyos történelmi véletleneket el kell fogadni", hiszen

A történész példaként idézte még a mezőgazdasági hulladékkereskedelem szerepét. A zsidók vásárolták fel az uradalmakon termelődött enyvet, csontot, bőrt, ami ugyan „nyomorult egzisztenciát" jelentett, de miután beindultak a városi manufaktúra-központok, a zsidók egyre több ilyen anyagot tudtak felvásárolni és eladni, és akik korábban a beszállításban dolgoztak, azok könnyebben alkalmazkodtak az új igényekhez is. 

Fazekas kérdésre, miszerint marginális volt-e az antiszemitizmus, Csorba úgy vélte, hogy a társadalomtörténet egyben modern pszichológiatörténet is, és a csoportküzdelmekben a másik dehumanizációja mindig fontos tétel, „ez már az őskor óta így van". A középkori csoportellentétekből szervesen nőtt ki a muníció a modern társadalom által, a modern nyilvánosságban használt antiszemita érvek számára. A polgári nyilvánosság fontos szerepet játszott a polgári átalakulásban: mindenki számára igazságos világot ígértek, de mivel nem tudott mindenki foglalkozni a szabályokkal, ezért megbízták a nyilvánosságot a hatalom ellenőrzésével és lépéseinek megvitatásával. Ez a nyilvánosság a csoportkonfliktusok megvívásának terévé válik, ahol minőségileg új jelenség jelenik meg a modern antiszemitizmus képében. Ez a jelenség használta az antijudaizmus bizonyos képeit céljainak elérése érdekében. Szívós hozzátette, hogy

a babonás előítéletektől a diplomás túlterhelésig sokfajta érv megfogalmazódott.

Fazekas végül azt kérdezte, hogy végső soron a törvény igazodott-e a többségi véleményhez a zsidóság emancipációja során. Csorba úgy felelt, hogy az asszimiláció végső soron egy „lenyűgöző kudarc" is volt, és hogy a zsidóságon belül is létezett megosztottság, belső töredezettség az identitás kérdéséhez való hozzáállásban.

A történész szerint bár a szabadságharcot – azaz a birodalmon belüli örendelkezési törekvést – leverték, azonban a forradalom programja győzött, hiszen annak társadalmi tartalma – a törvény előtti egyenlőség, a jobbágyfelszabadítás – megvalósult. Egyedül a zsidóság recepcióját nem valósította meg a Bach-rendszer, noha megtehették volna. Ez a dualista rendszer tehertételeként maradt meg, hiszen a forradalom leverése és a polgári házasság bevezetése között fél évszázad telt el.