Itt az első kritika Perintfalvi Rita papi pedofíliáról szóló könyvéről

2021. június 11. 09:47

„Szabadulásünnep, bátor tett, katartikus olvasmány” – nem spórolt a hatásvadász, dicsérő jelzőkkel a Revizoronline kritikusa.

2021. június 11. 09:47
null

Recenziót jelentetett meg Perintfalvi Rita Amire nincs bocsánat című, papi pedofíliáról" szóló könyvéről a Revizoronline. 

Igaz, ez a könyv csupán a társadalom egy meghatározott szegmensének, a Római Katolikus Anyaszentegyháznak (továbbiakban: egyház) magyarországi berkein belül elkövetett pedofil bűntények nyomába ered, de úgy gondolom, modellt kínál más intézményrendszerek számára is, hogy milyen elméleti és módszertani szempontok alapján dolgozhatják ki saját feltáró, oknyomozó és jóvátételi munkájukat” – fogalmaz a szerző rögtön az elején. 

Majd megjegyzi, hogy az elmúlt évek során folyamatosan eszkalálódik az egyház pedofil botrányainak „mélységeit, pusztító hatását és a bűnpártolás, elhallgatás játszmáit” feltáró „folyamat”. Példaként említi a Spotlight című hollywoodi film 2016-os Oscar-díját, a pannonhalmi bencések 2015-ös esetfeltárását, Pető Attila történetét, ami a 444-en jelent meg, Ferenc pápa egyházi törvénymódosítását, valamint a Magyar Katolikus Püspöki Kar június 2-án kiadott, szerinte „általánosságokban mozgó és jelen kötetet sunyin támadó” nyilatkozatát.

A recenzió szerzője szerint a könyv „égetően időszerű, jó ütem- és problémaérzékenységgel nyúl a témaköréhez”. Úgy véli,

bátor tett a jelenlegi helyzetben „belülről, teológusként e feltáruló, gennyes sebekhez nyúlni”.

Majd kijelenti: itt az idő, hogy az egyház rendet rakjon a saját háza táján. Szerinte az, hogy a könyvet a főleg szépirodalmi kiadványairól híres, világi kiadó, a Kalligram jelentette meg, azt sugallja, hogy az nemcsak hívők, jogászok, tanárok, szerzetesek és papok, hanem a széles olvasóközönség kezébe való.

A recenzens szerint a kötet mindenki számára katartikus olvasmány, mert „az euro-amerikai kultúra egyik eredetvidéke a zsidó-keresztény tradíció”, „a Biblia ... mindnyájunk közös könyve, mindannyiunk önismereti története”. Szerinte „a kötet külön erénye, hogy nem »csupán« érzékenyítő kiáltvány az egyházban abuzált gyerekek mellett, hanem igazi, profi, értelmiségi munka, amely strukturáltan és árnyaltan tárja fel problématerületét”.

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
péterx
2021. június 14. 14:44
A liberélis körök görcsösen erőlködnek, hogy az egyházról ezt az egyetlen szempontot tematizálják, s nem a karitatív tevékenységét.
Ooomph
2021. június 14. 12:23
Ezt hívják körbeszopásnak. Régi zsidó trükk körbedicsérniük egymást, hogy értékesnek tűnjön a szemetük.
Balatonakarattya
2021. június 12. 15:55
Ez mekkora! Kb száz komment és a keresztény, úri közönség egy szót sem szentel a témának csak a szerzőnek! Mekkora seggfejek vagytok! A pedofília sem bűn, az egyház szexuális visszaélései sem, ha azokról egy nektek nem kompatibilis szertő ír. Szánalmas, komolyan.
Ubulka57
2021. június 12. 07:05
Már megint ez a nő ,,,,,,,,,,,,,,,,,,
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!