A Nyugat lassan kivonul Köztes-Európából

2023. október 02. 10:33

56-ban beintett, most pedig „rájött”, hogy tényleg semmi köze hozzánk.

2023. október 02. 10:33
Martin Ethelwolf
Martin Ethelwolf
Facebook

„Szerintem az van (a tévedés jogát fenntartva persze), hogy a nyugat lassan kivonul köztes Európából. Hogy ennek oka az, hogy nem éri meg neki üzletileg, mint anno a gyarmatok fenntartása (mert nem a felszabadító mozgalmak szabadították fel azokat a területeket, az csak a bennszülöttek szükséges mítosza), vagy tényleg meggyengült, és húzza beljebb a limest, mindegy is. A lényeg, hogy most is az történik, mint mindig: a nagyhatalmak valamiféle döntést hoznak, illetve maguk is gazdasági kényszernek engedelmeskednek, s ennek megfelelően alakul a félperiféria kis államainak »önálló politikája« és »ideológiája«.

Hogy Magyarország »éllovas« meg »éltanuló« volt az ún. rendszerváltás idején, azt jelentette, hogy akkori elit (a későkádári technokrácia) még az államszocializmus utolsó korszakában átlátta a helyzetet, és gyorsabban reagált rá, mint a szomszédok zöme. Ehhez persze megvolt az ideológiai szöveg (mint bármihez bármikor), ez esetben a sztálinizmus bűnei meg a demokrácia, reform, sabalaba, aztán a bezzegnyugat.

Lehet, most is ez zajlik, és az orbánizmus, mint önálló kezdemény optikai csalódás csupán, mert valójában a jelenlegi magyarországi elit átlátja, hogy a nyugat húzza vissza csápjait, a tenger visszahúzódik, s mi itt maradunk így is, úgy is, minél előbb váltani kell, és a várható fejleményekre elókészíteni a közvéleményt, mintha az akár neki, akár a társadalomnak valamiféle döntése vagy akarata lenne. Ehhez persze megvan az ideológiai arzenál, mint bármihez bármikor, most épp a hanyatló nyugat meg a normalitás és egyéb, a raktárból kihalászott régi bevett sablonok.

Ha megnézzük csak a saját történelmünket, a magyar politika és vele a »közvélemény« mindig úgy változott, ahogyan a nagyhatalmi vonalak rendeződtek. A nyugat feldarabolta a Monarchiát, létrehozta a kisantantot, ami működésképtelen konstrukció volt már az elejétől. Aztán a 30as években kivonult. 45-48ban megint kivonult úgy, hogy be se jött. Aztán 56ban beintett, hogy semmi közünk hozzátok, nem a mi bizniszünk. Most pedig »rájött«, hogy tényleg semmi köze hozzánk.”

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Nyitókép: Ficsor Márton / Mandiner

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vizesnyolcas
2023. október 03. 08:34
"Most pedig »rájött«, hogy tényleg semmi köze hozzánk." - Akkor azt magyarázd meg, mit akar Ukrajnában, ha annyira ki akar vonulni a térségből?
Megtalálta
2023. október 02. 16:48
Baromság. Nem vonulhat ki, mert akkor nem tudja megakadályozni, hogy Kína meg bevonuljon (gazdaságilag). Azt meg ugye nem szeretné.
balbako_
2023. október 02. 15:58
Nyugat Közép-és Kelet Európát mindig is gyarmatként kezelte. Viszont, ha a lengyeleknek lesz annyi eszük, hogy a PIS-t válasszák akkor a megerősödő V4-ek és a megalázott olaszok segítségével kikényszeríthetik a helyzet megváltoztatását.
Akitlosz
2023. október 02. 15:29
Magyarország úgy ahogyan szeretne sohasem fog a Nyugathoz tartozni. Ahogyan pedig a Nyugathoz tartozik úgy nem éri meg ez neki. A Nyugat kihasználja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!