Nem az államokban debütál Nolan új filmje

2020. július 27. 21:09

A 200 millió dollárból forgatott thrillert szeptember 3-án mutatják be az Egyesült Államokban.

2020. július 27. 21:09
null

Augusztus 26-ától kezdik vetíteni több mint hetven országban Christopher Nolan Tenet című új filmjét. Az egyesült államokbeli premierje azonban – szokatlan módon – csak egy héttel később lesz – jelentette be hétfőn a Warner Bros stúdió. Az akcióthriller bemutatójának dátumát már többször módosították: eredetileg július 17-én lett volna a premier, amelyet július végére, majd augusztus 12-ére toltak el, múlt hét elején pedig arról szóltak a hírek, hogy a stúdió meghatározatlan időre elhalasztja a bemutatót.

A mostani bejelentés szerint azonban augusztus 26-ától több mint hetven országban, köztük Japánban, Oroszországban, Európa nagy részén, Ausztráliában és Kanadában is vetíteni kezdik a produkciót. A 200 millió dollárból forgatott thriller szeptember 3-án debütál az Egyesült Államokban, ahol jelenleg egyebek között Kaliforniában és New York államban is zárva tartanak a mozik, de a helyzet változhat a következő hónapban.

A szokásosnál hosszabb ideig marad majd műsoron

A Warner Bros már korábban közölte, azt tervezi, hogy a John David Washington és Robert Pattinson főszereplésével készült produkció a szokásosnál hosszabb ideig marad majd műsoron a filmszínházakban. A Tenet egyike azon nagy költségvetésű produkcióknak, amelyektől a moziüzemeltetők azt várják, hogy visszacsalogatják a közönséget a filmszínházakba az elmúlt hónapok kijárási és gyülekezési korlátozásai után.

Az amerikai premiert úgy időzítették, hogy az egybeessen a munka ünnepét (szeptember 7. hétfő) is magába foglaló hosszú hétvégével. A munka ünnepét, amely munkaszüneti nap, minden szeptember első hétfőjén tartják az Egyesült Államokban.

(MTI)

Címlapkép: YouTube

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bejla
2020. július 28. 16:10
a tréler alapján 1 dolgot biztos nem kaptam: kedvet hozzá
Locomotive
2020. július 28. 08:18
Gyenge, mint a lepkefing :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!