A Nemzeti Bank felszólította a bankokat, hogy év végéig ne fizessenek osztalékot

2021. augusztus 12. 11:55

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetői körlevélben szólította fel a hitelintézeteket, hogy 2021. december 31-ig ne fizessenek osztalékot és ne vállaljanak visszavonhatatlan osztalékfizetési kötelezettséget a 2019-es és 2020-as pénzügyi év, illetve a korábbi évek eredményeinek terhére.

2021. augusztus 12. 11:55
null

Ennek oka, hogy a banki törlesztési moratórium idén szeptember végéig meghosszabbodott, további menetrendje pedig még bizonytalan. A közlemény szerint az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa 2020 márciusában átfogó intézkedéscsomagot fogadott el a hitelintézetek számára a koronavírus-járvány hatásainak mérséklésére, amelyet vezetői körlevélként tett közzé. Ebben egyebek között rögzítette, hogy 2020 szeptemberének végéig ne történjen osztalékjóváhagyás vagy -kifizetés az érintett pénzügyi intézmények részvényesei számára. Ezt követően a jegybank a pénzügyi rendszer sokkellenálló képességének fenntartása érdekében felülvizsgált vezetői körlevelében fogalmazta meg, hogy a hitelintézetek előbb idén január 1-jéig, majd idén szeptember 30-ig ne fizessenek osztalékot és ne vállaljanak visszavonhatatlan osztalékfizetési kötelezettséget a 2019-es és 2020-as pénzügyi évre, illetve a korábbi évek eredményeinek terhére.

Az MNB a közelmúltban ismételten felülvizsgálta vezetői körlevelét és ennek egyik módosításaként a jegybank december 31-ig meghosszabbította az osztalékfizetésre, részvény-visszavásárlásra és teljesítmény javadalmazásra vonatkozó korlátozásait. Közölték, az osztalékkifizetés korlátozás alól az érintett pénzügyi intézmények csak szigorú feltételek fennállása esetén mentesülhetnek. Erre akkor van lehetőségük, ha a kifizetés utáni elsődleges tőkeszintjük arányosan csak minimális mértékben csökken, tőkepufferük elvárt magas szinten marad, nem áll fenn náluk értékvesztés-hiány, illetve üzleti kilátásaik megfelelők az MNB-hez benyújtott és felülvizsgált információk alapján.

A közlemény szerint vezetői körlevelében a jegybank arra is felszólítja a hitelintézeteket, hogy 2021. december 31-ig tartózkodjanak a részvényesek díjazását célzó részvény-visszavásárlásoktól. Ezen túlmenően az intézményeknek idén az év végéig mérlegelniük kell a javadalmazási politika hatálya alá tartozó személyekre vonatkozóan a teljesítmény javadalmazásra szánt kifizetések korlátozását is. Amennyiben ezt a korlátozást nem tudják megvalósítani, úgy az MNB elvárja a teljesítményjavadalmazásra szánt kifizetések nagyobb arányának a halasztását. Ezen korlátozások alól mentesülnek a hitelintézetek éves szinten számított, a szavatoló tőke 0,2 százalékát meg nem haladó mértékű kifizetései.

Az MNB változatlanul fontosnak tartja, hogy a koronavírus-járványhoz kötődő helyzetben a pénzügyi közvetítő rendszer továbbra is stabilan működjön. A jegybank a továbbiakban is folyamatosan nyomon követi a kockázatok alakulását és a koronavírus pénzügyi rendszerre kifejtett hatásait – olvasható az MNB közleményében.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Illieral
2021. augusztus 15. 16:53
"HISZEN amint látható, a járványnak még sincs vége, mi több, várható a negyedik hullám !" Nem lehet a végtelenségig, így is lesznek bedőlt ingatlan hitelek, ha a moratoriumnak vége... Aztán majd megint a közösből kell megmenteni a felelőtleneket.
Armageddon
2021. augusztus 14. 12:11
Lőrinc bankja az MKB is benne lesz?
qwrtzq
2021. augusztus 12. 12:55
nem hagyják kiforgatni a magyarokat a vagyonukból a baloldal méltán őrjöng
gyaloggos
2021. augusztus 12. 12:39
A HITELMORATÓRIUMOT pedig - a kormány szándékainak megfelelően - október elsejétől is meghosszabbítani még egy évre! HISZEN amint látható, a járványnak még sincs vége, mi több, várható a negyedik hullám !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!