Megtiltotta a Jobbik Jakab Péternek, hogy saját arculattal kampányoljon

2022. július 20. 08:49

A Jobbik parlamenti frakciója megelégelte, hogy a volt elnök-frakcióvezető sajátra cserélte a pártlogót, írja az Index.hu.

2022. július 20. 08:49
null

A Jobbik május 7-i tisztújításáig úgy tűnt, hogy Jakab Péter stabilan őrzi támogatottságát az ellenzéki párton belül: 71,4 százalékkal választották újra elnöknek, írja az Index.hu. Egy hónappal később, június 8-án azonban lemondott posztjáról, mivel konfliktusba került saját elnökségével. Az újabb tisztújításon, július 2-án Gyöngyösi Márton európai parlamenti képviselő kapta meg a pártvezetéshez szükséges bizalmat a kongresszusi delegáltak többségétől. Alig két héttel ezután a Jobbik parlamenti képviselőcsoportja leváltotta Jakabot a frakció éléről.

Egyelőre kérdéses, merre tart a Jobbik exelnöke, a Mandiner.hu elemzése is inkább arra tendál, hogy a politikus új mozgalmat, új pártot építhet. Ezt erősítheti, hogy „A nép pártján” néven új Facebook-oldalt indított, illetve már nem használja a Jobbik logóját, saját arculattal kampányol. Az Index mindenesetre megkérdezte Jakabot potenciális kilépéséről, egy új mozgalom felépítéséről, valamint az új arculati elemekről.

Ha lesz bejelentenivaló, bejelentjük”

– kapták a tömör választ.

A Magyar Nemzet kedden írta meg, hogy Nunkovics Tibor, a Jobbik pártigazgatója az egyik képviselője annak a Zöld Válasz Egyesületnek, melynek Facebook-oldala lett Jakab új közösségi platformja. A bírósági dokumentumok szerint az egyesületnek jelenleg képviselője még a párthoz köthető Bodor Zoltán és Gajdos Attila is. Az internetes nyilvántartásból kiderül, Nunkovics és Gajdos 2021 óta tagjai a Zöld Válasz Egyesületnek, amelynek honlapja is van, ám ez 2019 óta gyakorlatilag inaktív, miként a Facebook-oldal is az volt egészen mostanáig.

 kedden , hogy , a Jobbik pártigazgatója az egyik képviselője annak a Zöld Válasz Egyesületnek, melynek Facebook-oldala lett Jakab új közösségi platformja. A bírósági dokumentumok szerint az egyesületnek jelenleg képviselője még a párthoz köthető és is. Az internetes nyilvántartásból kiderül, Nunkovics és Gajdos 2021 óta tagjai a Zöld Válasz Egyesületnek, amelynek honlapja is van, ám ez 2019 óta gyakorlatilag inaktív, miként a Facebook-oldal is az volt egészen mostanáig.

Hasonló kérdésekkel kereste fel az Index Gyöngyösi Mártont is, amelyre pedig a következő válasz érkezett: „A Jobbik parlamenti frakciója a tegnapi nap folyamán (07.18-án – szerk.) határozatot hozott a párt frakciótagjainak, képviselőinek arculathasználatáról. A döntés értelmében a jövőben

amelyben nincs is semmi meglepő, hiszen egy közösség vagyunk, közös célokkal.”

Bár a határozat a Jobbik minden parlamenti képviselőjére vonatkozik, jelenleg csak Jakab Pétert érinti, mivel csak ő használ saját arculatot. Vagyis a Jobbik frakciójának állásfoglalása egy elég határozott visszajelzés arról, hogy mit is vár el a Jobbik képviselőcsoportja a volt frakcióvezetőjétől, és mit nem enged, mit tilt meg neki.

Nyitókép: Facebook

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KBA98
2022. július 20. 16:19
tényleg nem tudom, hogy ez minek és miért kampányol?
csulak
2022. július 20. 10:39
a Krumplik Ura a Parizeus szarik a Ballikra
Rodolfo
2022. július 20. 10:13
Itt már minden mindegy.. Nyithatna egy hímzőklubot, az se tetszene senkinek.
Héja
2022. július 20. 10:13
Csöpögtetik a híreket, hogy némi nyilvánossághoz jussanak. Amúgy vicc az egész. Jakab görcsöl, leváltják/lebasszák/ tiltják, oda se neki.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!