Életfogytiglant kapott VV Fanni gyilkosa

2022. július 13. 10:22

A Fővárosi Törvényszék szerdán bűnösnek találta B. Lászlót személyi szabadság megsértése és emberölés bűntettében.

2022. július 13. 10:22
null

A Fővárosi Törvényszék szerdán bűnösnek találta B. Lászlót személyi szabadság megsértése és emberölés bűntettében, ezért őt első fokon életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. - írta a 24.hu.

Több mint négy és fél éve tűnt el a ValóVilág hetedik szériájának szereplője, Novozánszki Fanni, akiről akkoriban egy ideje már tudni lehetett, hogy konzumlányként dolgozik. 

A vádirat szerint 2017. november 20-án B. László az ölében lecipelte Fannit a lány lakásából a ház mélygarázsába, majd a bőröndjével együtt az ott parkoló Citroen Cactus típusú bérautója hátsó ülésére helyezte őt, aztán elhajtott a kocsival. A biztonsági kamera felvétele alapján a szakértők azóta sem tudták megállapítani, hogy a felvételen látható lány abban a pillanatban ájult volt-e, vagy akkor már halott. Ettől a pillanattól kezdve semmi hír nincs Fanniról, mintha a föld nyelte volna el. Ezt követően B. Lászlót pár nappal a történtek után letartóztatták, majd egy évvel később házi őrizetbe helyezték.

Nyitókép: ADRIÁN ZOLTÁN / 24.HU

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich99
2024. május 15. 13:42
Végre!
bunko_jobbos
2022. július 13. 18:17
1. Örülök, hogy ez az állat megkapta, amit megérdemelt. (Egyébként szerintem az életfogyt szarabb, mint a halálbünti.) Majd lesz ideje gondolkozni, hogy mit tett. AZ ilyen állatok azt hiszik, hogy ők a világ közepe, és nekik minden jár. Nagyon sikamlós talaj az, mikor a holttest nélkül kell valakit elítélni. Remélem, hogy most nem követték el a móri hibát. Mondjuk rengeteg jel mutathat arra, hogy ő tette, szerintem ezennel nem tévedtek. Az mindenképpen veszélyes, hogy valaki enyhítést kap, ha rávall valaki másra. Azt hiszem a móri ügyben is ez volt, itt meg nem. Bűnözők szavára nem nagyon kéne alapozni.
hegyivadász
2022. július 13. 14:08
Ez a faszi valami visszaeső, hogy életfogytot kapott?
56október
2022. július 13. 13:38
Nézzük egy másik aspektusból. Ez a szerencsétlen kis tyúk még mindig élne, ha nem tömik tele a fejét, hogy " neked ez jár" meg hogy "te ezt megérdemled". Mit is? A kurválkodással (tehát mégcsak véletlenül sem tanulással és munkával) összeszedett pénzt, amiből a "neki járó" színvonalon élhet. Hát a színvonalat megkapta. Rohad valahol a Duna fenekén, tisztességgel még eltemetni sem fogják tudni. Félreértés ne essék: szívből sajnálom, kár érte, messze nem érdemelte meg a halált. Csak hát azokat hiányolom "B. László" mellől, akik ezt a lányt arra az útra vitték, ami a Duna fenekéig vezetett.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!