Az oroszok tehették tönkre a magyar aranyvonatot

2022. augusztus 18. 09:00

Az államalapítás ünnepén ismét kiállítják az aranyvonatot, amely az eredeti, 1938-ban készített, de a II. világháború során megsemmisült vasúti kocsi mása.

2022. augusztus 18. 09:00
null
Sal Endre
Sal Endre

Az aranyvonat kifejezés kapcsán a legtöbb ember a II. világháborúra asszociál, amikor is Budapestről két aranyvonat indult Nyugatra. Az egyikben a magyar állam aranytartalékát vitték el, a másik szerelvényen pedig a zsidóktól elkobzott javakat szállítottak. Pedig már évekkel korábban szerepelt egy aranyvonat a híradásokban, amelyet azért építettek 1938-ban, hogy méltó módon járhassa be az országot a Szent Jobb. Az elnevezés megtévesztő, hiszen valójában nem vonatról, hanem

egy vasúti kocsiról volt szó, ráadásul aranyat sosem vitt, a színéről kapta az elnevezést.

A nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nyitányára készítették el 1938-ban, csupán négy hónap alatt. A pompás díszítésű vasúti kocsi tetején a Szent Korona mása és négy angyal is helyet kapott. A vasúti kocsinak aztán a II. világháború zűrzavarában nyoma veszett. 

Az új aranyvonat idén is a nemzeti ünnep egyik látványossága lesz. Fotó: MTI-archív/Balogh Zoltán

Zákonyi Gyula, vasúti személykocsi szakértő két szemtanúval is beszélt s ez alapján állítja, az aranyvonatot a szovjetek alakították át. „Az egyik szemtanú gyerekként látta az aranyvonatot a dunakeszi főműhelyben kiégett állapotban, a másik pedig azt is, hogy ugyanott a koronát és az angyalokat, valamint a különböző díszítéseket leszerelték róla és

Járművek, főleg harckocsik javítására szolgált szervízkocsiként. Az átalakított vasúti kocsi valószínűleg a dunántúli harcokban semmisült meg” – mondja Zákonyi Gyula, aki azt is hozzátette, a magyar katolikus egyház és a MÁV fele-fele arányban állta a költségeket, s egy 1911-ben gyártott, favázas poggyászkocsit alakítottak át a Szent Jobb tiszteletére 1938-ban.

A kommunista rendszerben természetesen szó sem lehetett arról, hogy az aranyvonatot ismét megépítsék, ám 2010-ben nem csupán felvetődött az ötlet, de neki is kezdtek az aranyvonat másának megtervezéséhez. A kocsi a magyar kormány anyagi támogatásával készült el, ugyanabban a méretben mint az eredeti. Az új aranyvonat már tavaly is látható volt augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén és idén is megtekinthetik majd az érdeklődők Budapesten, az Alkotmány utcában, nem messze a Parlament épületétől. Idén újdonságként a Szent Jobb ereklyetartójának mása is látható lesz. Az aranyvonat a nemzeti ünnep után visszaköltözik a pesti Vasúttörténeti Parkba. 

Összesen 199 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2022. augusztus 18. 12:20
(törölve)
írmag
2022. augusztus 18. 12:07
Egy, a történelmünkhöz méltó emlék került újrateremtésre. Köszönet a magyar szellemet ápoló, meg a szakmai kétkezi munkájukat szépségében megcsillantó közreműködőknek!
MayorAnna 03
2022. augusztus 18. 11:30
A cím helyesen: Az oroszok tehették tönkre a magyar aranyvonatot HELYETT: Szovjetek tehették tönkre a magyar aranyvonatot.
Gyurbán ispan
2022. augusztus 18. 09:55
EzeK az orosZok nEm azok aZ oRoSZoK
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!