Cseh kormányválság: nem kapott bizalmat a szakértői kormány

2013. augusztus 07. 22:00

Nem szerezte meg a parlamenti alsóház bizalmát a Jiří Rusnok vezette cseh szakértői kormány: a szerda késő este megtartott szavazáson a 200 tagú képviselőházban 93 honatya támogatta a kormányt, míg 100-an elutasították.

2013. augusztus 07. 22:00

A szavazáson 193 képviselő vett részt, miután két képviselő börtönben van, négyen – két polgári demokrata képviselő; Karolína Peake, a LIDEM elnöke; valamint egy független – a szavazás idejére elhagyták az üléstermet, egy képviselő pedig betegség miatt hiányzott.

Karel Schwarzenberg, a TOP 09 párt elnöke bejelentette, hogy pártja kezdeményezni fogja a cseh képviselőház feloszlatását. Schwarzenberg szerint a bizalmi szavazás megmutatta: bár a Rusnok-kormány nem kapott bizalmat, a volt jobbközép koalíciónak sincs többsége a 200 tagú képviselőházban.

Jiří Rusnok, a cseh szakértői kormány feje bejelentette, hogy csütörtökön vagy pénteken benyújtja lemondását. A miniszterelnök a szerdai bizalmi szavazás eredményét „tisztességes vereségnek” minősítette, amely hozzájárul a politikai válság megoldásához és a képviselőház feloszlatásához.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Diner Man
2013. augusztus 08. 08:07
Ha jól értjük, Zeman puccsa, mely a baloldalt akarta visszasegíteni a hatalomba, kudarcit vallott.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!