Közel 800 incidens érte idén a németországi menekültszállásokat

2015. december 04. 21:55

Egy kiszivárgott összesítés szerint idén már 770 atrocitás érte a menedékkérők, menekültek szállásait Németországban. Csak a július-szeptember közötti időszakban 313 támadás történt, ami csaknem kétszer több, mint 2014-ben összesen.

2015. december 04. 21:55

Németországban az idén már majdnem 800 támadás történt menekültszállások ellen egy pénteken kiszivárgott összesítés szerint. A szövetségi belügyminisztérium kimutatása alapján november végéig 770 különböző fajtájú atrocitás, támadás történt menedékkérők, menekültek szállásai ellen. Ezek túlnyomó többsége – 689 eset – szélsőjobboldali indíttatású bűncselekmény. Egyedül a harmadik negyedévben, a július-szeptemberi időszakban csaknem kétszer annyi incidens történt, mint tavaly egész évben; 313 esetet regisztráltak a hatóságok, míg 2014-ben 177-et.

Az idén eddig a rongálás volt a leggyakrabban előforduló típus, 266 ilyen eset került be a statisztikába. Az uszítás sem ritka a menedékkérőket ellátó intézményeknél, ebbe a kategóriába 92 ügy tartozik. A feljegyzett esetek között 65 gyújtogatásos támadás van, és 60 további erőszakos bűncselekmény. Tavaly 6 gyújtogatásos támadást hajtottak végre szállások, befogadóállomások ellen.

Pénteken is történt támadás

Pénteken újabb esetről tájékoztattak a hatóságok; a Rajna-vidék-Pfalz tartományi Herxheimben ismeretlenek megpróbáltak felgyújtani egy üresen álló, menedékkérők elhelyezésére előkészített épületet, amelyben korábban egy egészségügyi technológiai cég kutatásfejlesztési központja működött. 

A tetőablakokon keresztül behajított, gyúlékony folyadékkal töltött tartályok közül csak az egyik kapott lángra. A kár nem jelentős, de az épület új funkciójának kialakítása elhúzódik. Az épületbe 800 menedékkérőt költöztetnek majd be. Az alig 10 ezer lakosú kisváros menekültszállását a Német Vöröskereszt (DRK) üzemelteti majd.

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mekkkkelek
2015. december 05. 20:49
Azt is mondta hogy bennük van a potenciál.Erről a megerőszakolt svéd nők és gyerekek is mesélhetnének...
csuka
2015. december 05. 15:56
https://www.youtube.com/watch?v=Be18rqVu5QU
Vezetéknév Utónév
2015. december 05. 12:32
Megint bebizonyosodott: nem a menekültek a bűnözők, hanem a menekültellenes széljobberek.
balbako_
2015. december 05. 08:31
Maguknak okozták a bajt, oldják meg!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!