Sátánista fiatalt gyanúsítanak a karéliai történelmi fatemplom felgyújtásával

2018. augusztus 13. 17:08

Egy tizenöt éves sátánista fiút gyanúsítanak egy 18. századi orosz fatemplom felgyújtásával.

2018. augusztus 13. 17:08

Egy tizenöt éves sátánista fiút gyanúsítanak azzal, hogy pénteken felgyújtott egy 18. századi templom az északnyugat-oroszországi Karéliában.

Kondopoga település Nagyboldogasszony-templomát az oroszországi egyházi faépületek gyöngyszemeként tartották számon. Az épület az első jelentések szerint azután gyulladt ki, hogy egy turistacsoport látogatást tett az épületben. Szergej Sugajev, a rendkívüli helyzetek minisztériumának regionális képviselője hétfőn kijelentette, hogy a templomot kívülről gyújtották fel. 

A TASZSZ hírügynökség úgy értesült, hogy a gyanúsított iskolai tanulót, aki elismerte tettét, elmeorvosi megfigyelés alá helyezték. A Rosszija 24 szerint a templom felgyújtása révén próbált meg híres lenni, az Interfax pedig úgy tudja, hogy egyszerűen nem tetszett neki a templom. Helyi illetékesek szerint a látogatók közül valaki valószínűleg nem tartotta be a tűzbiztonsági szabályokat, de nem zárták ki azt sem, hogy szándékos gyújtogatás történt. A lángok hamar elemésztették a kizárólag fából álló építményt, a tűz kitörése után néhány perccel a helyszínre érkező tűzoltók már nem tudták megmenteni.

Az 1774-ben az Onyega-tó partján emelt, 42 méter magas épületet a nyugat-oroszországi faépítészet egyik legfigyelemreméltóbb gyöngyszemeként tartották számon. A helyi hatóságok ígéretet tettek a másolat felépítésére. A várható költségeket 80 millió rubelre (napi árfolyamon mintegy 334 millió forintra) becsülik.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hunyadi Mátyás
2018. augusztus 13. 22:06
Na, kérdés ám, hogy az a fatemplom, ott Karéliában mennyire orosz, vagy mennyire finn. De ez a kérdés a hülye újságíró tanultságát meghaladja. :(
nanahan
2018. augusztus 13. 17:56
Annyi év, ahány éves volt a templom. Ez így korrekt.
a hun
2018. augusztus 13. 17:12
Fehér bálna börtönbe vele!-ott megtanítják a fiatalurat a nemzeti kincsek tiszteletére.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!