Őrizetbe vették a 2015-ös párizsi merényletek egy feltételezett támogatóját

2019. június 27. 15:24

A bosnyák állampolgárt Drezdában fogták el.

2019. június 27. 15:24

Őrizetbe vették a németországi Drezdában a 2015 novemberében Párizsban történt iszlamista merényletsorozat elkövetőinek egy feltételezett támogatóját – közölte csütörtökök a helyi ügyészség.

A bosnyák állampolgárt a szövetségi bűnügyi hivatal egy különleges bevetési egységének közreműködésével fogták el még június 20-án. A 39 éves férfit európai elfogatóparanccsal körözték a belga hatóságok. Terrorista szervezet támogatásával gyanúsítják a 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletekkel kapcsolatban – áll a közleményben.

A gyanúsítottat a brüsszeli vizsgálóbíróság körözése alapján kiadatási őrizetbe helyezték. A német hatóságok is felfigyeltek rá, az úgynevezett háborús fegyverekre vonatkozó jogszabályok megsértésének gyanúja miatt két másik, szintén bosnyák állampolgár ellen indított nyomozásban került látókörükbe. Ezt az eljárást tovább folytatják.

A 2015. november 13-i párizsi merényletek estéjén három, testén robbanóövet viselő terrorista hatolt be a Bataclan koncertterembe, ahol az Eagles Of Death Metal adott koncertet. A merénylők azonnal tüzet nyitottak, és kilencven embert megöltek. A támadással egy időben a Stade de France nemzeti stadionnál és belvárosi kávéházak teraszain másik két terrorkommandó további negyven embert ölt meg. A merényletek elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett. A Szíriában kitervelt támadássorozatot többségében Belgiumban élő francia állampolgárok hajtották végre, akiket az Iszlám Állam képzett ki Szíriában.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Okoskata
2019. június 27. 15:40
Az Európai Egyesült Államok gondolata príma ötlet. A szaktekintélyeket nem kell külföldről behozni. A muszlimok amúgy Isten félő barátságos polgártársak. A zenekar is megfelelő nevet választott magának! A név kötelez!!!????
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!