Kezdetben nem lehetnek vendégszurkolók a holland futballstadionokban

2020. július 09. 17:11

Hollandiában nem rendeztek zárt kapus találkozókat, miután a kormány áprilistól minden sporteseményt betiltott.

2020. július 09. 17:11
null

 

A következő szezonban – legalábbis kezdetben biztosan – nem lehetnek vendégszurkolók a stadionokban a holland labdarúgó-bajnokságban. A helyi szövetség (KNVB) csütörtöki bejelentése szerint a meccseket csak a hazai drukkerek látogathatják, mert a rendőrség és az illetékes polgármesterek úgy vélték, így könnyebb lesz betartani a pandémiás iránymutatásokat. A KNVB egy 80 oldalas protokollt tett közzé a koronavírus-járvánnyal összefüggésben.

Az új bajnoki idény a tervek szerint szeptember 12-én kezdődik. A mérkőzéseket látogathatják ugyan nézők, de tartaniuk kell a másfél méteres távolságot, ez alól csak a 18 éven aluliak és az egy háztartásban élők lesznek kivételek. A szövetség becslése szerint a szabályok betartásával legfeljebb 40 százalékos lesz a stadionok kihasználtsága. Előírás az is, hogy a szurkolók nem énekelhetnek és nem ünnepelhetnek – ezzel is a vírus terjedését akarják akadályozni.

A KNVB reméli, hogy a klubok és a drukkerek együttműködnek, s a helyzet csak átmeneti lesz. „Természetesen az a cél, hogy minél előbb újra telt ház előtt játszhassuk a mérkőzéseket, minden hazai és vendégszurkolóval” – hangsúlyozta a szövetség. Hollandiában nem rendeztek zárt kapus találkozókat, miután a kormány áprilistól minden sporteseményt betiltott.

(MTI)

Fotó: MTI Fotó: Illyés Tibor

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!