Bill Gates szerint a nemzeti kormányok nem voltak felkészülve a vírusra

2020. szeptember 16. 07:43

Hosszú interjút adott a Spiegel hetilapnak Bill Gates, a világ második leggazdagabb embere – írta meg az Azonnali.

2020. szeptember 16. 07:43
null

A Microsoft-alapító szerint a nemzetállamok nem voltak felkészülve a vírus érkezésére, de 2021-re több védőoltásunk is lesz. A hetilap összeesküvés-elméletekkel foglalkozó kérdésére elmondta: senkinek nem ültet be mikrochipeket, nem ő kreálta a koronavírust.  Hosszú és részletes interjút közölt a hamburgi Spiegel hetilap a világ második leggazdagabb emberével, Bill Gates-szel. A milliárdos Microsoft-alapítóként szerzett vagyonát egy feleségével közös alapítvány élén már hosszú évek óta különböző jótékonysági projektekbe, többek közt vakcinafejlesztésbe fekteti.

A koronavírus-járvány berobbanásakor a média – az olvasók hihetetlen igényét látva a Covid-19-cel kapcsolatos hírekre – rögtön felkapta az amerikai üzletembert, ő ugyanis az elmúlt években rendszeresen felhívta a figyelmet egy világjárvány veszélyeire, és arra is, hogy mennyire nincsen rá felkészülve az emberiség. Igaz, Gates ilyenkor nem a koronavírusokról, hanem többnyire a maláriáról beszélt.

A nemzetállami kormányok nyakába varrja

Ugyan egészségügyi szakértők évtizedek óta beszélnek egy cseppfertőzéssel és aeroszollal terjedő vírus veszélyeiről, ám ezt jellemzően egymás között tették. Koronavírusra pedig legtöbbjük nem is számított. A MERS és az SARS után lehetett ugyan állítani, hogy ez a víruscsalád képes egyértelműen fajok között ugrálni, megfertőzve az embert is. De a Covid-19 nagyon meglepő betegség. Már az is sok időt vett igénybe, hogy egyáltalán megértsük, mik a tünetei” – válaszolta Gates a Spiegel kérdésére, miszerint meglepődött-e azon, hogy pont a kínai koronavírus okozott pandémiát. Szerinte nagyon, nagyon visszafogottan volt felkészülve az emberiség egy világjárványra, amit ő egyértelműen a nemzetállami kormányok nyakába varr.

Gates szerint a legirritálóbb hiba a kínai koronavírus elleni kezdeti küzdelemben a szájmaszkok körüli félreértés volt: „Nem tudtuk például, hogy a maszkok ennyire fontosak lennének. Először úgy volt, ne hordjunk maszkot, mert az egészségügyi személyzetnek van rá szüksége. Azt követően úgy volt, hogy amennyiben megfertőzödött valaki, talán segíthet, ha maszkot hord. Eltartott egy ideig, míg világossá vált, hogy a maszkhordás a nem fertőzött embereknek is segít abban, hogy a megfertőződés kockázata alacsonyabb legyen.” De legalább ennyire bosszantja őt az is, hogy ennyire lassan halad a Covid-19-cel fertőztöttek terápiájának kialakítása. „A terápiákkal foglalkozó kutatások rendkívül gyengék voltak eddig. Még mindig nem tudni például, hogy a gyógyultak vérplazmája segít-e az akut fertőzötteknek. Hihetetlen, hogy még mindig itt tartunk!

Az oltás lesz a csodaszer

Bill és Melinda Gates alapítványa több védoltást fejlesztő cégbe is befektetett, ilyen a Moderna, a Curevac, a Biontech és az Inovio. Bill Gates úgy kalkulál, hogy 2021 elejére a kínai koronavírus elleni védőoltás kifejlesztésével foglalkozó Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Johnson&Johnson, Novavax és Sanofi vállalatok közül három vagy négy cég megszerzi az engedélyeket. „90 százalékos biztonsággal indulok ki abból, hogy 2021-re több védőoltásunk is lesz.” Az oltásból Gates szerint legalább 14 milliárd dózisra lesz szükség. Bill Gates szerint a kínai koronavírus elleni védőoltások kapcsán törölni kell a szótárból a konvencionális szót: minden, amit ezen a téren a gyógyszercégek és az államok csinálnak olyasmi, amit eddig még soha senki. „Még soha nem történt olyan, hogy az egyik cég még fejleszti az oltást, míg egy másik már gyártja. Az állami felügyeletek kitépik a hajukat ettől.

A Spiegel kérdésére, miszerint beadatná -e magának valamelyik védőoltást, a vakcinafejlesztésbe rengeteget fektető Gates meglepőt válaszolt – tíz PR-osból tíz ugyanis azt tanácsolná neki, hogy vágja rá azonnal az igent. „Bizonyára nem fogok előrefurakodni, ha szűkösen áll rendelkezésre oltóanyag. Csak akkor oltatom be magam, ha a rendes szabályok szerint sorra kerülök. Akkor is megnézem róla az adatokat, és mérlegelnék, hogy vajon okos döntés-e beoltatni magam.” Mint mondja, először az egészségügyi dolgozókat, az idősotthonok, a szociális intézmények, a börtönök dolgozóit és a többgenerációs házakban élőket kell beoltani. Gates reméli, hogy az Egyesült Államokban összejöhet majd a nyájimmunitás azáltal, hogy az emberek 60-70 százaléka beoltatja magát. Ez a szám nagyjából reálisnak tűnik: az USA-ban az Ipsos kutatása szerint az emberek 67 százaléka beadatná magának a vakcinát, az amerikaiaknál jóval szkeptikusabb Magyarországon csak 56 százalék ez az arány.

Összeesküvés-elméletek

A kínai koronavírussal kapcsolatos összeesküvés-elméletek közül az egyik legnépszerűbb az, hogy az egész járványt Bill Gates kreálta, hogy az általa finanszírozott oltásokba ültetett mikrochipekkel átvegye az irányítást az emberiség fölött. A kérdésre, hogy mit szól ezekhez a konteókhoz, az üzletember így reagált:  „Senkinek sem ültetek be mikrochipeket. Nem én kreáltam a koronavírust. (...) Teljesen meglep, hogy ennyire a középpontba helyeződtek az összeesküvés-elméletek. Azt kívánom, bár tudnám, hogyan tudnám a lehető legjobban megmutatni a tényeket.

Az oltás megérkezéséig rengetegen, milliók fognak még meghalni a kínai koronavírusban, mondja Bill Gates. „A Covid-19 nemcsak a gazdag országokban – mint az USA – terjed, hanem a szegényebbekben is. A halálos áldozatok nagy része nem fog szerepelni a hivatalos statisztikákban. Ennek az az oka, hogy a pandémia messzemenő és rémisztő hatásokkal jár. A legszörnyűbbek a szegény országokat érik.” Ezalatt Gates azt érti, hogy nagyjából 37 millió ember zuhanhat vissza a mélyszegénységbe a járvány okozta gazdasági válság eredményeképpen, ez pedig sokkal több éhező embert, és ezzel együtt magasabb gyermekhalandóságot is jelent – írta meg az Azonnali.

Kép forrása: Facebook

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
confitür
2020. szeptember 17. 04:25
Bill Gates az egyik aki kikísérleteztette ezt a biológiai fegyvert,és rászabadította a világra. És Ő lesz a legnagyobb haszonélvezője a vakcinának is aminek a létrehozását többek között Ő fogja pénzelni.
bagira
2020. szeptember 16. 15:55
Ursula a nagy medve a semmit mondó meséjét elmondta.
1000bocs
2020. szeptember 16. 14:25
Hm. A világ 2. leggazdagabb embere, a korlátlan forrásainak köszönhetően számra elérhető információk ellenére csak annyival tud többet mint az átlagember, hogy fejből felsorolja a legnagyobb gyógyszergyártókat. Nagyon tartalmas és tanulságos volt.
még fokozza
2020. szeptember 16. 13:42
Még mindig nagyon körülményesek az operációs-rendszerek. Nem elég felhasználóbarát. Lassú. Vírusos. Drágán vagy illegálisan lehet jó szoftverekhez jutni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!