Éric Zemmour bejelentette, hogy indul a 2022-es francia elnökválasztáson

2021. november 30. 13:16

A Twitterén jelentette be az indulását a francia konzervatív publicista.

2021. november 30. 13:16
null

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, Éric Zemmour jobboldali publicista már többször belengette az indulását a közelgő francia elnökválasztásokon, ám eddig még hivatalosan nem jelentette be. Kedden, november 30-án viszont hivatalosan is bejelentette az indulását a Twitteren.

Kedves honfitársaim, jelölt vagyok az elnökválasztáson.”

– szólt a rövid bejegyzése az írónak.

Aki előzheti Le Pent és találkozott Orbán Viktorral

Az Ifop-Fiducial közvélemény-kutatása szerint a francia jobboldali publicista,

Éric Zemmour valószínűleg bejut a második fordulóba a jövő évi elnökválasztáson,

ha az általuk mért 17 százalékot megszerzi az első fordulóban. A kutatás november eleji eredményei szerint Emmanuel Macron hivatalban lévő államfő 23 százalékot kapna, a jobboldali jelölt Marine Le Pen pedig 16 százalékkal lenne a harmadik az első fordulóban.

Az újságíró nemrég Magyarországon járt, Orbán Viktorral is találkozott, és kijelentette:

a magyar miniszterelnök egy olyan vezető aki megvédi az országának az identitását, szuverenitását és a határait.

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Félmeló
2021. november 30. 16:50
Zemmour nem fog nyerni, de reményeim szerint elindít egy társadalmi vitát. Tabukat döntöget. Sok hozzá hasonlóval meg lehetne állítani az őrületet.
Párhuzamos különvélemény
2021. november 30. 14:51
Macron örül. Már 3 -állítólag- jobboldali ellenjelöltje is van.
Sincero
2021. november 30. 13:46
Ott már számszerűleg nincs sok remény. Le Pen-nel szemben megosztás - vagy Le Pen osztja meg őket. A szalámizás újra balliberális győzelmet vetít előre. Franciaországban már csak csodában vagy egy fegyveres felkelésben lehet bízni.
simonvitéz
2021. november 30. 13:35
Hajrá Zemmour!Kissé idegesit már a Le Pen klán szerencsétlenkedése.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!