Ki most már az Úrnak énekli a Halleluját – öt éve hunyt el Leonard Cohen

2021. november 07. 16:30

A kanadai költőre emlékezünk, aki az emberi lét aspektusait papírra vetette és dalba foglalta.

2021. november 07. 16:30
null

Írta: Varga Zsolt

„Nem úgy gondolok magamra, mint énekesre, íróra vagy bármi ilyesmire. Ezeknél sokkal nagyobb feladat embernek lenni.” (Leonard Cohen)

Leonard Cohen öt éve, 2016. november 7-én hunyt el. A kanadai költőt, regényírót, énekest és dalszövegírót álmában érte a halál, nyolcvankét évesen, tizennégy lemezzel, két könyvvel és megszámlálhatatlanul sok novellával a háta mögött. Az emberi létezést közel minden szemszögből papírra vetette és dalba foglalta. Műveiben körbejárta a vallás, a politika, az elszigetelődés, a reményvesztettség, az érzékiség, a veszteség, a halál, és az emberi kapcsolatok témáit. Arra emlékezünk, aki most már az Úrnak énekli a Halleluját.

Élete mielőtt még zenész lett

Leonard Cohen 1934-ben született, Québecben, az egyetlen olyan kanadai tartományban, ahol a francia az egyedüli hivatalos nyelv. Litván és lengyel felmenői voltak, atyai nagyapja alapította a Kanadai Zsidó Kongresszust. Ő maga orthodox zsidó volt, bár a hetven éves korára már buddhista lelkigyakorlatokat végzett, s művein érződött a keresztény szenzibilitás.

Középiskolában zenét és költészetet tanult, itt fedezte fel magának Federico García Lorca műveit, akinek végül a „Kis bécsi valcer” című versét lefordította és megzenésítette „Take This Waltz” címmel.

Lorca verse százötven órámba és egy idegösszeomlásba került, szóval az embernek igen nagy árat kell fizetnie egy fordításért."

Első versei egyetemista korában jelentek meg, 1954-ben egy kis újságban. Pár évre rá megjelent az első verseskötete, 1956-ban, amit azóta egy tucat másik követett. A hatvanas és hetvenes években ezekkel a köteteivel magára vonta a figyelmet, miután gitárt ragadott, és előadta az azóta klasszikussá vált dalait, köztük a Suzanne-t, a Bird on the Wire-t és a Famous Blue Raincoatot. Apró érdekesség, hogy a dalokat eleinte nem azért írta, hogy ő elő is adja őket. Ebből adódott, hogy már azelőtt sikeres lett a Suzanne című dal – a szintén legendás Judy Collins előadásában –, hogy azt Cohen megjelentette volna az első albumán.

„Őszintén szólva nem mondhatom, hogy hallottam olyan feldolgozást a dalaimból, amivel teljesen elégedett lennék. Azt hiszem, a Judy Collins-féle Suzanne kivételével.” (Leonard Cohen)

kivételével.”

A befutott zenész

A nyolcvanas években a Recent Songs című albummal befutott Cohen, csupán két albumot jelentet meg – összehasonlításképp, előtte kétévente jött ki egy-egy albuma – ám e két album olyan örök klasszikusokat tartalmazott, mint a Hallelujah és a Tower of Song. A következő évtizedben kiadta „A jövőt” – The Future volt a kilencvenes években kiadott egyetlen albumának a címe – aztán felment a kaliforniai Mount Baldy hegyre, és zen buddhista szerzetesnek állt. 1996-ban,

Későbbi interjúiból kiderül, hogy a depressziója miatt menekült a zen buddhista kolostorba. "Nincs itt egyetlen olyan ember se, aki ne volna letörve valamilyen értelemben, aki ne találná úgy, hogy fogalma sincs, hogyan nézzen szembe a mindennapi élet nehézségeivel. [...] Van egy zen mondás: »A kavicsok a zsákban egymást fényesítik.« Mi pontosan azt csináljuk" – nyilatkozta Cohen egy francia rádiónak 1997-ben.

A kétezres években Cohen lejött a hegyről és kiélvezte a közel fél évszázados karrierjének legnagyobb sikereit. Közben anyagi gondjai lettek a hetven éves zenésznek. 2004 végén Kelley Lynch, Cohen menedzsere jogtalanul eltulajdonította a zeneszerző szinte teljes vagyonát, öt millió dollárt. A költő akkoriban így nyilatkozott az esetről: Mit tehetnék? Vissza kell mennem dolgozni. Nem maradt egy vasam se.” 2006 márciusában megnyerte a polgári pert, összesen 9 millió dollár kártérítést kapott a menedzser tolvajlása kapcsán.

Barátsága Bob Dylannel

Forrás: The New York Review
Forrás: The New York Review

Mint ismeretes, 2016-ban Bob Dylan kapta az irodalmi Nobel-díjat. Dylan – Cohenhez hasonlóan –  énekes, dalszerző. A legismertebb dalai a „The Times They Are a-Changin’” illetve az „All Along the Watchtower”. Amikor kihirdették az év irodalmi Nobel-díját, sok zenész és kritikus felháborodott azon, hogy nem Cohen kapta. Ő maga – a tőle megszokott keménykalapos úriember stílusával – csak így nyilatkozott:

Olyan ez, mint kitüntetni a Mount Everestet azért, mert ő a legmagasabb hegy”.

A két szerző barátságát és kölcsönös tiszteletét mi sem illusztrálja jobban, mintsem az eset, amikor a kilencvenes évek elején együtt kávéztak. A kávézás közben Dylan megkérdezte Cohent, hogy mennyi időbe telt neki megírni a Hallelujah című dalt. „Elmondtam neki, hogy pár évbe. Ami azt illeti, hazudtam. Több volt az, mint pár év” – idézte fel az esetet egy 1992-es interjújában. Cohen a kérdésre kérdéssel felelt, s megkérdezte Dylant, hogy mennyi időbe telt neki megírni az I and I című dalát. „Azt felelte, hogy egy negyedórába” – mesélte a kanadai zenész.

Sötétebben akarod és Köszönöm a táncot

Leonard Cohen utolsó befejezett albuma 2016 október 21-én jelent meg, tizenhét nappal a halála előtt. A You Want It Darker (Sötétebben akarod) című album nem csak a lezárása volt egy közel ötven évet felölelő életműnek, de egy utolsó számvetés is, egy búcsú mindattól, amit megélt. Az album középpontjában a halál, Isten és a humor áll.

2019-ben, a zeneszerző halálának harmadik évfordulójakor kiadtak egy posztumusz albumot, Thanks for the Dance (Köszönöm a táncot) címmel. Az albumot a fia fejezte be, azokból a felvételekből, amik még a Sötétebben akarod felvétele közben készültek. Az egész album az előző meghosszabbítása, egy afféle encore, melyben – immáron – végleg elköszönt Cohen a közönségétől és a világtól. Az utolsó szám záró két sora így szól: „Hallgasd a kolibrit, Ne hallgass rám”.

***

Leonard Cohen az utolsó ítéletről
„Tudom, hogy van egy szem, amely mindnyájunkat figyel. Van egy bíró, aki mérlegre tesz mindent, amit teszünk. És én ez előtt a – minden kormánynál hatalmasabb – hatalom előtt állok teljes áhítattal, tisztelettel, és térdre borulok előtte. Következő dalomat ennek a bírónak ajánlom.” (Leonard Cohen)

„Tudom, hogy van egy szem, amely mindnyájunkat figyel. Van egy bíró, aki mérlegre tesz mindent, amit teszünk. És én ez előtt a – minden kormánynál hatalmasabb – hatalom előtt állok teljes áhítattal, tisztelettel, és térdre borulok előtte. Következő dalomat ennek a bírónak ajánlom.”

***

A cikk megírásában segítséget nyújtott az alábbi interjúkötet:
Cohen, Leonard; Burger, Jeff (szerk.): Magáról, Cohenről: 41 év, 26 beszélgetés. Bp.: Park Könyvkiadó, 2016.

Nyitókép: Lörrach, 2016. november 11.
2008. július 25-én a németországi Lörrachban adott koncertjén készített kép Leonard Cohen kanadai énekes-dalszerző-költőről.
MTI/EPA/Rolf Haid

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pollip
2021. november 07. 20:04
Szeretem a dalait.
öszödibeszéd
2021. november 07. 19:23
Take This Waltz and Your Famous Blue Raincoat https://m.youtube.com/watch?v=zSUHkWd44vU https://m.youtube.com/watch?v=7pXBisteRms https://m.youtube.com/watch?v=Gxd23UVID7k
Alcofrybas
2021. november 07. 18:02
Jók a szövegei. Példa: https://youtu.be/vNegDL6OVQM https://youtu.be/7-0lV5qs1Qw https://youtu.be/lWyK5jcymbA
Knerten
2021. november 07. 17:26
Az a "Hallelujah" soha nem az Úrnak szólt, de mindegy...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!