Felmérés: Hollandiában évente több ezer kiskorú gyereket toboroznak bűnözőnek

2022. június 30. 15:15

Egy tanulmány szerint az elmúlt két évben 2500 kiskorút hálóztak be és kényszerítettek bűncselekmények elkövetésére.

2022. június 30. 15:15
null

„Hollandiában évente több ezer kiskorút toboroznak bűnözőnek különböző bűnszervezetek” – állapította meg a gyermek-és emberkereskedelem elleni holland központ (CKM) csütörtökön közzétett tanulmányában.

Az NlTimes hírportál szerint a tanulmányt a belbiztonsági és igazságügyi minisztérium rendelte meg, és egyebek között az áll benne, hogy az elmúlt két évben 2500 kiskorút hálóztak be és kényszerítettek bűncselekmények elkövetésére, például lopásra, kábítószer-kereskedelemre, prostitúcióra. Hivatalosan viszont a hatóságok mindössze 68 esetről tudtak ugyanebben az időszakban.  Shamir Ceuleers, a CKM szóvivője szerint ez arra enged következtetni, hogy a kiskorúak bűnözésbe való bevonása többnyire láthatatlan marad a hatóságok előtt. „Ha nem sikerül azonosítani és megvédeni ezeket az áldozatokat, akkor jó esély van arra, hogy a bűnözői világban maradnak” – tette hozzá. Véleménye szerint a probléma kezeléséhez fontos felismerni, hogy „nem mindenki cselekszik önként, aki bűncselekményt követ el".    

A tanulmány szerint a bűnszervezetek felbukkannak általános iskolák, szakmunkásképzők és állami gondozási intézetek körül is, hogy kiskorúakat toborozzanak,

A bűnözők visszaélnek a gyermekek kiszolgáltatott helyzetével, az esetleges enyhe értelmi fogyatékossággal élők nehézségeivel, illetve próbálkoznak azoknál a fiataloknál, akiknek adósság- vagy függőségi problémái vannak. Gyakran olyan sérülékeny gyerekeket és fiatalokat vonnak be tevékenységeikbe, akik maguk nem tudnak vagy nem mernek segítséget kérni. A CKM szerint a bűnözők ezért hosszú ideig ki tudják őket zsákmányolni. A holland kormány áprilisban bejelentette: évi 82 millió eurót kíván arra fordítani, hogy megóvja a fiatalokat a bűnözéstől.

(MTI)

Nyitókép: ROOS KOOLE / ANP / ANP VIA AFP

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2022. július 01. 11:22
Hollandia momentán jogállam ugye, meg az emberi jogok kutyafasza?
istvanpeter
2022. július 01. 09:46
De legalább ott fényes derékig érő demokrácia van.
bispora
2022. július 01. 06:58
Se a bűncselekményre toborzók, se a szerencsétlen kisgyermekek nem hollandok a szó valódi értelmében. Beteg világra ébredtünk...
5m007h 0p3ra70r
2022. július 01. 00:36
"Egy tanulmány szerint az elmúlt két évben 2500 kiskorút hálóztak be és kényszerítettek bűncselekmények elkövetésére." Nem baj, mert a férfiak szülhetnek!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!