CDU-frakcióvezető: Hazugságon alapul a német menekültpolitika

2023. július 21. 07:32

Thorsten Frei szerint hiba, hogy a menekültjog egyéni jogként szerepel az alkotmányban.

2023. július 21. 07:32

Az Infostart arról ír, hogy nagy visszhangot váltott ki egy német konzervatív vezető állásfoglalása az európai és német menekültpolitikáról. Thorsten Frei, a legnagyobb ellenzéki párt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) parlamenti frakcióvezetője szerint ugyanis „konstrukciós hiba” , hogy Európában és ezen belül Németországban a menekültjogot eredendően az egyén jogának tekintik, 

ami jelentős mértékben hozzájárul a migránsok áradatához. 

Egybehangzó értékelések szerint a politikus ezzel közvetve az 1949. május 23-án életbe lépett szövetségi alkotmány vonatkozó cikkelyének eltörlését sürgette.

Thorsten Frei az európai menedékjog módosítása mellett emelt szót. „Az európai és ezzel együtt a mi menedékjogunk hazugságon alapul” – állította. Frei „európai megoldást” sürgetett az egyén számára biztosított menedékjog hatályon kívül helyezésével, és „intézményes garanciák” bevezetését indítványozta.

Hozzáteszik: a CDU elnöke, Friedrich Merz az elmúlt hetekben nagy hangsúlyt helyezett a párt migrációs politikájának módosítására, különös tekintettel arra, hogy a CDU országos támogatottsága csökkent. 

Thorsten Frei a többi között úgy értékelte, hogy az egyéni menedékjogon alapuló európai gyakorlat „mélyen embertelen”, és veszélyezteti a társadalmakat. Szerinte a befogadással kapcsolatban a szelekció tekintetében „a legrátermettebbek joga” érvényesül. Aki viszont túl idős, túl gyenge, túl szegény vagy túl beteg, annak esélye sincs – tette hozzá. Utalt arra is, hogy 

nehéz különbséget tenni a védelemre szorulók és a gazdasági bevándorlók között, 

és ez a politika veszélyezteti a társadalmakat.

A konzervatív politikus indítványa felzúdulást váltott ki a a kormánykoalíció pártjai körében, írják. A koalíció legerősebb pártja, a szociáldemokrata SPD parlamenti frakcióvezetője szerint a javaslat „irreális”, sehova nem vezet, mivel nem fékezi meg az illegális migrációt. Dirk Wiese az egyéni menedékjogot ugyanakkor fontos humanitárius vívmánynak minősítette, szerinte az alaptörvény kidolgozói ez a cikkelyt nem véletlenül iktatták be az alkotmányba a második világháború után.

Nyitókép: MTI/EPA, Keystone

 

 

 

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2023. július 24. 07:17
Amikor egy német európai megoldást sürget, akkor éppen kinyilatkoztatja, hogy mindenkinek azt kell tennie, amit ők. Amúgy meg a gazdasági migránst annyira nehéz megkülönböztetni a menedékkérőtől, hogy meg sem próbálják. Felőlem úgy vágják tönkre magukat, ahogy akarják. Csak nekünk ne kelljen követni őket.
Teréz Pitykéz
2023. július 23. 06:42
A menekült az aki, ha baj van átmegy a szomszédos biztonságos országba, majd hazamegy amit a baj elmúlik és megpróbál úgy vezetőt választani hogy legközelebb ne legyen baj. Ezeket megilleti a menekült jog. Az ukran lakosságot leszámítva most nem nagyon van ilyen. De kétséges hogy hazamennének, ha már európa befogadta őket és beilleszkedtek.
syphax-2
2023. július 22. 06:54
"...Hazugságon alapul a német menekültpolitika.." Debizony, hogy AZON! És nem csak a mai német "menekültpolitika" "alapul" OCSMÁNY HAZUDOZÁSON, DE MAJD'-MINDEN TERÜLETE HAZUGSÁGOK ÖZÖNÉN ALAPUL A MAI(!) NÉMET POLITIKÁNAK--TALÁN AZ EGY KÖZLEKEDÉSI-GAZDASÁGPOLITIKA KIVÉTELÉVEL(!!!)
hátakkor
2023. július 21. 19:48
Melik határos ország nem biztonságos?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!