Sámánokkal és hindu szerzetesekkel is találkozott Ferenc pápa egy mongol jurtában

2023. szeptember 03. 12:56

A jurta az égiekkel alkotott harmónia jelképe: a családi tűzhely és egység helyszíne.

2023. szeptember 03. 12:56

Sámánokkal, buddhista szerzetesekkel, orosz ortodox papokkal, valamint bahái, hindu, sintoista, muszlim, zsidó és evangéliumi keresztény vezetőkkel folytatott felekezetközi párbeszédet Ferenc pápa vasárnap Mongóliában, hogy hangsúlyozza a különböző vallások szerepét a világbéke előmozdításában, és kiemelje a közép-ázsiai ország hagyományos vallási toleranciáját.

A katolikus egyházfő élénk figyelemmel kísérte a különféle vallások képviselőinek szavait, akik közül többen hangsúlyozták, hogy az ulánbátori találkozónak helyt adó hagyományos mongol jurta az égiekkel alkotott harmónia jelképe: a családi tűzhely és egység helyszíne, amely nyitva van az ég felé és minden arra járó idegen előtt is.

Ezt is ajánljuk a témában

„Az, hogy ma mind egy helyen találkozunk, már önmagában üzenetértékű: azt mutatja, hogy 

a vallási hagyományok, minden jellegzetes különbözőségük és sokszínűségük ellenére jelentős potenciállal rendelkeznek a társadalom egésze számára” 

– fogalmazott beszédében Ferenc pápa, aki Buddhát, Assisi Szent Ferencet és Soren Kierkegaard dán egzisztencialista filozófust is idézte.

„Ha a világ országainak vezetői is a találkozás és a párbeszéd útját választják egymás között, annak döntő hatása lehet azoknak a konfliktusoknak a lezárására, amelyek a világ népei közül oly sokakat érintenek” – tette hozzá a katolikus egyházfő.

A felekezetközi megbeszélést Ferenc pápa négynapos mongóliai apostoli látogatásának közepére időzítették, amelynek során a világ egyik legkisebb és legfiatalabb, 1450 fős katolikus közösségének tagjai előtt vasárnap misét celebrál a mongol főváros sportstadionjában.

A Szükséget Szenvedő Egyház (ACN) nevű katolikus civil szervezet adatai szerint a közép-ázsiai ország lakosságának 53 százaléka buddhista, 39 százaléka ateista, 3 százaléka muszlim, 3 százaléka sámánista és 2 százaléka keresztény.

A ritka találkozásról készült felvételt alább tekinthetik meg:

 

(MTI)

Nyitókép: Képernyőfotó

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mandiner444hu
2023. szeptember 03. 18:06
Feribácsi nem Jézus Krisztus üzenetét kellett volna elvinned a kárhozat útján járó tévelygőknek? A hamis biztonságtudatukba hagytad őket. Hűtlen pásztor vagy. Inkább simulsz a korszellembe mint lennél hitvalló keresztény. Jézus Krisztus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam
johannluipigus
2023. szeptember 03. 16:59
@Prigozsin. Amilyen "szépek", felőlem nyáron is hordhatják a maszkot.
johannluipigus
2023. szeptember 03. 16:47
Valamikor a fél világot uralták, de ma is úgy élnek, mint Dzsingisz kán idejében.
jevgenyij-viktorovics-prigozsin-2
2023. szeptember 03. 13:35
A mongolokon nem fogott ki a covid! Egy megbetegedésük sem volt. Tudják miért? Ők 15 éve maszkban vannak a jurtában télen. Anno az influenzaoltások hiányában rengeteg kisgyermek és felnőtt halt meg influenzában. Ott nagyon hidegek az éjszakák, kedveznek a felsőlégúti betegségek terjedésének. A fősámán elrendelte, hogy mindenkinek maszkot kell viselnie a hidegben a jurtában. Megszűntek az influenza halálozások és a covid is pofára esett, hogy ezek az egyszerű emberek eleve maszkban várták...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!