Almodóvar horrort csinált

2011. március 10. 12:29

Saját bevallása szerint eddigi legnehezebb filmjét tette le az asztalra Pedro Almodóvar. A spanyol rendező 20 év után ismét Antonio Banderasszal dolgozott együtt.

2011. március 10. 12:29

Pedro Almodóvar saját bevallása szerint eddigi legnehezebb munkáján van túl. A spanyol mester La piel que habito (A bőr, amelyben élek) címmel forgatta műfaji korlátokat áthágó legújabb filmjét, amelynek főszerepét Antonio Banderas alakítja. Almodóvar a La Repubblica című olasz lapnak beszélt arról, hogy amikor hosszú évek után újra együtt forgatott honfitársával, úgy érezte, mintha nem is telt el volna idő azóta, hogy 1990-ben elkészült legutóbbi közös filmjük, A kötözz meg, és ölelj.

A rendező szerint Banderas tökéletes arra, hogy antiszociális karaktereket formáljon meg: „Ötvenévesen tökéleteset nyújt ebben a szerepben, azért is szeretem, mert új utakon járva is biztosra megyek vele”. A La piel que habito Thierry Jonquet Tarantula című regénye alapján készült, és egy plasztikai sebészről szól, aki sejtterápia révén akar új bőrt kifejleszteni.

Almodóvar úgy fogalmazott, ez volt eddigi legnehezebb munkája: „Ez jelenti bemutatkozásomat a horrorban, de nincsenek se sikolyok, se mészárlások, az erőszak a pszichológia. A film a noir, a terror, a sci-fi keveréke, de nem tisztel műfaji szabályokat”. A mozi szeptemberben kerül a spanyol mozikba, de nagy eséllyel már a tavaszi cannes-i filmfesztiválon bemutatják.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fedor
2011. március 12. 12:38
Az egyik kedvenc rendezőm, szóval lájk.
Ricochet
2011. március 11. 07:36
Álmodó Vár minden filmje horror.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!