Az élettől lassan búcsúzó öregember és egy lázadó kamasz lány különleges barátsága, amelyen néha remekül szórakozunk, máskor meg alaposan összeszorul a szívünk – a mától vetített Valami madarak az év egyik, ha nem a legjobb sírva-nevetős magyar filmje Szacsvay Lászlóval a főszerepben.
A fiatal Hevér Dániel alaposan meglepett minket; rögtön az első nagyjátékfilmjében úgy beszél súlyos társadalmi problémákról, hogy a végén mégis azt érezzük, nincs nagyobb kincs, mint maga az élet. Pedig a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjának égisze alatt elkészült Valami madarak története pofonegyszerű, és a már milliószor látott toposzra épül: két, más körülmények között soha össze nem találkozó ember a sors különös szeszélye folytán barátságot köt,
és ez az ideig-óráig tartó kapcsolat mindkettőjüknek segít a továbblépésben.
A rendező, a forgatókönyvíró (Kertész Zsanett) és a két főszereplő (Szacsvay László, Kizlinger Lilla) azonban közösen elérik, hogy a mozi a viszonylagos kiszámíthatósága és sablonossága ellenére is mélyre menjen, anélkül, hogy közben halálra nyomasztanák a nézőt.
Mert miről is van szó itt tulajdonképpen? Egyrészt az időskori magányról és bizonytalanságról, arról az állapotról, amikor már nemcsak a szeretteink, de lassan magunk számára is teherré válunk – alig akad ma az elöregedő nyugati társadalmakban ennél nagyobb probléma. Másrészt a fiatalkori magányról, az abban az időszakban elszenvedett lelki sérülésekről, azaz hogy mi történik azokkal a tizenévesekkel, akiket szerető család helyett labilis, a saját életük elől is folyamatosan menekülő felnőttek vesznek körül. Az első csoport megmosolyogtató prototípusa Béla; az egyedülálló mogorva öregurat, miután többször elesik, Németországban élő fia küldi, jobb híján egy állami nyugdíjasotthonba. A másiké a félalkoholista anyja mellett egy rendetlen panellakásban folyamatosan kallódó tizenhét éves Zoé, ő büntetésből – a bíróság által verekedésért kiszabott közmunkát szociális intézményben kell ledolgoznia – kerül ugyanide. Szövetségre lépésük szinte szükségszerű, és nem csupán azért, mert egyikőjük sem akar beletörődni a neki rendelt helyzetbe, hanem mert a több mint fél évszázados korkülönbség ellenére is rokon lelkek:
őszinték, szabadok és a mogorvaság álcája mögött egyszerűen csak szeretni vágynak.
Szacsvay László és a nemrég a Semmelweisben is látott Kizlinger Lilla pedig annyira jól működik külön-külön és együtt is, az üditően életszerű mondatokkal teli forgatókönyvről nem is beszélve, hogy a másfél óra alatt végül többet nevetünk, mint sírunk. És igen, hibának fel lehetne róni, hogy amíg a lány környezete minden elemében hiteles, a hazai állami nyugdíjasotthonokban talán nem ilyen vidám az élet, mivel ez nem dokumentum-, hanem játékfilm, felesleges is ezzel foglalkozni. Inkább örüljünk neki, hogy végre született egy olyan magyar mozgókép, amely az időseket állítja középpontba, nem kinevetve, pláne nem hülyének beállítva őket. Helyette szerethető módon, sok humorral hívja fel rá a figyelmet, mennyire nem mindegy, milyen módon próbálunk segíteni a a másiknak vagy legalább közeledni egymás felé.
Az pedig külön, manapaság nem kevésbé jellemző filmtéma lehetne, amit Hevér Dánielék pluszban a felszínen megkarcolgatnak; mi lesz azokkal az öregedő szülőkkel, akiknek a gyerekei külföldön próbálnak szerencsét, és hiába születnek sorra az unokák, ha együtt töltött idő, sőt sokszor közös nyelv híján már alig tudnak hozzájuk kapcsolódni.
Valami madarak – előzetes
Nyitókép és jelenetképe: Mozinet
Az egyik negyvenes házaspár vendégül látja a másikat, és ahogy fogy a pálinka, úgy sejlik fel lassan mindkét kapcsolat a mélyben régóta húzódó válsága. Semmi világmegváltás, csak a hétköznapi életünk – a Kálmán-nap kicsit keserű, de nagyon vicces és még annál is hitelesebb pillanatfelvétel a mi valóságunkról.
A Nemzeti színésze novemberi balesete óta teljes erejével a gyógyulására koncentrál, de sem fizikailag, sem lelkileg nincs összetörve. És nem mellesleg nagyon várja március 14-ét, amikor végre mozikba kerül a „Petőfi-film”: a Most vagy soha! című, nagyszabású kosztümös akciómozinak ő az egyik főszereplője.
Eddig 300 ezren váltottak jegyet az Oscar-díjra jelölt alkotásra.
És még másfél hektárnyi valósághű díszletváros, bravúros kaszkadőrmutatványok, drónok, lánctalpas gépek, egy szürkemarhacsorda a Nemzeti Múzeum kertjében – a márciusi ifjakról mesélő, mind ez idáig a legtöbb állami támogatásból készült Most vagy soha! igazi gigaprodukciónak ígérkezik.
Az alkotás monumentalitását jelzi, hogy 1,5 hektárnyi felépített díszletvárosban forgatták, sőt több esetben eredeti helyszínen.
Tizenhét új magyar mozifilm, az első nagyszabású tévéfilmsorozat, több mint ötven nemzetközi fesztiváldíj és ötven nyertes filmgyártáspályázat: ez a hazai filmipar idei mérlege. 2024-ben újabb figyelemre méltó mozgóképek érkeznek minden műfajban, ezekből válogattunk.
Idén június 12–15. között ismét a magyar filmet ünneplik Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban. A Magyar Mozgókép Fesztivál immár hagyományosan életműdíjakkal ismeri el a legjobbakat, akikhez kapcsolódóan számos alkotást is levetítenek majd.
Két választást is rendeznek hazánkban június 9-én, ezért fontos, hogy tisztában legyünk a határidőkkel és szabályokkal.
