Legyen védett a győri Püspökerdő!

2015. november 07. 12:31

Amennyiben valós a szándék, hogy a város nem épít kajak-kenu pályát a Püspökerdőben, az erdő sorsáért aggódó közösség megnyugtatása érdekében arra kérjük Önt, hogy szüntesse meg a püspökerdei beruházás előkészítésére indított valamennyi eljárást!

2015. november 07. 12:31
Horváth Ferenc

„Tisztelt Polgármester Úr! 

Örömmel vettük, hogy a minap a Kisalföld hasábjain ismét megerősítette korábbi, szeptember elején tett nyilatkozatát, mely arról szólt, hogy nem épül kajak-kenu pálya a Püspökerdőben. Nyilatkozatai azt jelzik számunkra, hogy meghallotta a Püspökerdőért aggódó győri közösség szavát és lemondott a környezetkárosító fejlesztésről. 

A számunkra - és az erdő számára - kedvező nyilatkozatának hitelessége sajnos megkérdőjeleződött akkor, mikor a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal 2015. október 22-én keletezett leveléből az derült ki, hogy a hivatal környezeti hatásvizsgálatot folytat Győr Megyei Jogú Város megbízásából a Püspökerdőbe tervezett kajak-kenu pálya létesítéséről. Néhány nappal később értesítést kaptunk ugyan arról, hogy a KHV-eljárást a város leállította, ám aggodalomra ad okot az, hogy nem az eljárás megszüntetését, hanem csak a felfüggesztését kérte a Kormányhivataltól. Mivel nem feltételezzük, hogy mindez az Ön tudta nélkül történne, ezért egyértelmű intézkedését kérjük. 

Amennyiben valós a szándék, hogy a város nem épít kajak-kenu pályát a Püspökerdőben, az erdő sorsáért aggódó közösség megnyugtatása érdekében arra kérjük Önt, hogy szüntesse meg a püspökerdei beruházás előkészítésére indított valamennyi eljárást!

Meggyőződésünk, hogy a Püspökerdő háborítatlanságának biztosítására a végleges megoldást - ahogy ez több helyi dokumentumban is szerepel - az erdőterület védelem alá helyezése jelentené. Kérjük, hogy Ön és a Város legyen a segítségünkre a Püspökerdő védetté nyilvánítását célzó erőfeszítéseinkben!

Legyen védett a Püspökerdő! 

Tisztelt Polgármester Úr, úgy gondoljuk, hogy a fenti lépések elengedhetetlenek ahhoz, hogy valóban megnyugtassa a Győr tüdejének számító Püspökerdő sorsáért aggódókat, ezért bízunk abban, hogy a kért intézkedések mielőbb megszületnek.

Hangsúlyozzuk, hogy a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál megrendezését támogatjuk és segítjük, hogy az a városunk jó hírét öregbítő, a résztvevőknek feledhetetlen élményt nyújtó »zöld rendezvény« legyen. A Püspökerdő köszöni és ígéri, jó levegőjével maga is hozzájárul ehhez.   

Győr, 2015. november 6. 

Tisztelettel: 

Horváth Ferenc,

elnök”

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tevevanegypupu
2015. november 08. 16:32
A Széchenyi tér, a Pálfy szobor, a Vaskakas kis kútja, a Dunakapu tér, a reneszansz vár, helyette a mélygarázs, a mediavawe, a hatalmas, évszázados fa kivágása a volt Schlichter ház mellől (Leierék, de akkor is a város megengedte)a kockakövek eltüntetése a belváros nagy részéről, ide értve az kis öntöttvas kutakat is, a fertelmes alvázmosó szökőkút a Széchenyi téren, a Rába és Duna part végigbetonozása, a fák kivágatása a vízpartról, az iszonyat betonlépcsők a partokon, a lépten-nyomon megnyitott és végtelen büdösséget az utcára kifújó Dönerek sorozata, a Baross út tönkretétele kínai boltokkal, étkezdékkel, bóvli boltokkal, a vacak járdák városszerte ahol két csepp eső után bokáig ér a víz, ide értve a volt megyei tanács előtti teret is, meg a színház előttit is..és nem utolsó sorban a válogatottan hülye önkormányzati tagokat, kereszténydemokratákat is természetesen..Borkai térden állva adhat hálát minden áldott nap a jó Istennek, hogy Győrbe vezényelte az Audit - meg azért is, hogy a győriek olyan ostoba népek, hogy másodszor is megválasztották - mert ha nem lenne, akkor már második Miskolc lenne a város..sőt talán Ózd. Na és persze most a Püspökerdő..
Tintamin
2015. november 08. 14:11
Na, ma kiderült, hogy az egyik legmenőbb gimáziumot is bezárják a városban. Mert szalag mellé kellenek az emberek az Audinak, basszus, komoly.
Tintamin
2015. november 07. 22:40
Ha egy fideszes kitalálta, hogy annak az erdőnek fogpiszkálóként kell végeznie, akkor az Isten se menti meg a fákat a kivágástól. Ez ma Magyarország.
hunmohikan
2015. november 07. 15:02
Teljesen jogos kérés. A Püspökerdő két perc séta a belvárosból. Hiába egyedülálló ezzel ( s szépséges nyugalmával ) Győrben a gazdasági lobbik elég jól keresztül viszik az akaratukat. Győr másik végén, a Holt-marcal tóvá szélesedet medrénél most húznak fel egy társasházat. A majdan ott lakók tényleg gyönyörű környezetben fognak élni, ők kb. 30-an. Csak a város lesz szegényebb egy szép, nádrengeteges tóval, amely belső határánál terül el. Jogos az aggodalom. Győr vezetését ilyen apróságok, mint régészet, nem érdeklik. Amikor a Széchenyi teret átépítették, a belváros szívében elterülő tér földjét kb. egy méteres rétegben elhordták, mielőtt a régészek átnézhették volna. A Dunakapu téren, az ötszáz éves vár hajdani udvarán 3 szintű mélygarázst építettek, csakhogy az úniós pénzeket megkapják. A város korábbi régészeit és muzeológusait javarészt elbocsátották. Az építkezések a helyi gazdasági lobbi akarata szerint történnek. Pártállás nélkül. Borkai csak egy dísz ezen a kalapon, ő a NOB elnökségre koncentrál. A régi fideszesek vagy megvásárolva, vagy kiszorítva. ( Borkai legkeményebb ellenzéke a volt polgári körösök közül kerülnek ki ) S könnyű színvonalas tömegrendezvényeket tartani pl. az Audi iparűzési adójából, de a városnak a kulturális élete sekélyes. ( a győri komolyzenekart és a Balettet leszámítva, ez igaz, örökség, de ezeket legalább támogatják ) Jogosan féltjük a Püspökerdőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!