„Legyen végre vége a széthúzásnak!” – Szujó Zoltán rendet tenne a magyar autósportban, ezért indul el az MNASZ elnöki posztjáért

2022. november 29. 08:00

Széthúzás, ellenségeskedés és önös érdekek érvényesítése jellemzi a mai magyar autósportot – legalábbis Szujó Zoltán sportújságíró szerint, aki azért pályázik a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöki posztjára, mert összefogást, megújulást és transzparenciát ígér cserébe.  A változások szerinte nem halogathatók tovább. Választás december 1-én.

2022. november 29. 08:00
null
Csisztu Zsuzsa
Csisztu Zsuzsa

Évek óta ismerjük és kollégaként még váltjuk is egymást a Sportrádióban, mégis megleptél a döntéseddel. Honnan az elhatározás, hogy elindulsz az MNASZ elnöki tisztségéért?

Ha gyermek- és fiatalkorom szurkolói éveit is beleszámítom, akkor közel 40 éve követem a hazai és nemzetközi autósport eseményeit. A 80-as évekből a Salgó Rali szervizparkja, illetve a túrkevei autocross-verseny az első élő emlékem erről a világról – bevallom mindez azonnal beszippantott.

Szerencsés vagyok, mert láthattam még Rangát, Ferjánczot, Kesjárt, már riporterként végigkísértem Baumgartnert a 2004-es szezonban.

Ülhettem teszten Herczig mellett, átélhettem, milyen az, amikor több lelátónyi szurkoló élteti Micheliszt – hogy csak néhány meghatározó élményt emeljek ki. Látva, hogy ma a széthúzás, az ellenségeskedés, az önös érdekek érvényesítése jellemzi és rombolja le a magyar autósportot, rádöbbentem, hogy ezt a közösséget újra kell építeni. Az autósport már legalább két évtizede meghatározó eleme az életemnek, rengeteget kaptam ettől a világtól. Ezért ajánlottam fel a segítségemet. Úgy érzem eljött az idő, hogy visszaadjak valamit a sportágnak.

A képen: (B) Rubens Barrichello, Szujó Zoltán, Michael Schumacher. Fotó: Szujó Zoltán sajátja.
A képen: (B) Rubens Barrichello, Szujó Zoltán, Michael Schumacher. Fotó: Szujó Zoltán sajátja.

Gyakori, hogy elnökjelöltek a pályázatuk fő elemének tekintik az adott szervezet megújítását. Nem túl régiek a sérelmek, nem túl megkövesedettek a viszonyok ahhoz, hogy érdemi megújulást hozhass?  Te mindezt hogyan tervezed?

 Nyugodt, viszályoktól mentes, alkotó közösséget szeretnék kialakítani, amelynek tagjai – ha nem is értenek mindenben egyet, de – kulturált formában ütköztetni tudják a véleményüket, amelyek adott esetben több évtizednyi szakmai – versenyzői, szervezői, promóteri – tapasztalaton alapulnak. Ehhez

az első és legfontosabb lépés a szövetség működésének teljesen átláthatóvá tétele. Minden szerződés hozzáférhető lesz, minden elköltött forinttal el fogunk számolni.

Ez egy nagyon bátor vállalás, nem gondolod?

Nincs más út. Biztos vagyok abban, hogy csak így kezdhetjük el visszanyerni a tagság és a magyar autósport szereplőinek bizalmát. Az én elképzeléseim szerint egy sportági szakszövetség koordinál és főként szolgáltat: minden segítséget, tanácsot, iránymutatást megad azoknak, akiknek erre szükségük van. A terveim szerint ebben a szellemben dolgozó, képzett munkatársak tevékenykednek majd a szövetségben. A másik fontos lépés egy hatékony, a hazai autósportot és annak tágabb környezetét leképező, erős érdekérvényesítő képességekkel bíró elnökség felállítása.

Ha már a transzparenciát szóba hoztad, fontos az átlátható működés, de legalább ennyire, hogy legyenek források, amiket szét lehet osztani, amellyel lendületet lehet adni az egyes területeknek az utánpótlásképzéstől a hazai autóversenyek biztonságos lebonyolításán át akár a szakember-képzésig. Úgy érzed, hogy meg tudod majd mozdítani az ehhez szükséges erőforrásokat és lehetnek új források akár a piaci szereplőktől is?

Hiszek ebben, de nagyon fontos a helyes sorrend. Vagyis,

ha megvan a transzparencia, elkezdhetünk azon dolgozni, hogy a piaci szereplők számára is valós értéket jelentő terméket állítsunk elő. A promóteri szemlélet meghonosítása kiemelt fontosságú.

Óriásiak a hiányosságok: egészen hihetetlen számomra, hogy a legnépszerűbb hazai szakág élvonalbeli bajnokságának, a magyar ralibajnokságnak még mindig nincs egy olyan promótere, amely fizetne a szövetségnek, amiért cserébe persze garantált megjelenést, médiafelületet, tervezhető bevételi lehetőségeket kapna. Fontos, hogy a nemzetközi szervezetek, elsősorban a Nemzetközi Automobil Szövetség, az FIA pályázatain is elinduljunk a jövőben - ehhez olyan munkatársak kellenek, akik figyelik a lehetőségeket, és azonnal lecsapnak ezekre a megfelelő pályázati anyagokkal.

Összességében elgondolkodtál azon, hogy most, az energiaválság kellős közepén, az elektro-mobilitás térnyerése mellett, mekkora jövője lehet az autó- és motorsportnak egyáltalán? Milyen fenntarthatósági szempontok jelenhetnek meg ebben a műfajban?

Teljesen jogos a felvetés. Én is

úgy látom, hogy ebből a szempontból az autósportnak globálisan kell újradefiniálnia magát, hiszen a versenygépekben még többnyire fosszilis energiahordozókat égetünk el - látszólag feleslegesen.

Ez azonban csak a látszat, hiszen éppen az autósport az a terület, ahol az újfajta mérnöki megoldások először a versenypályán próbálhatóak ki és így mindennek nagy szerepe van abban, hogy formálja a világ mobilitását, alakítsa annak irányait.

A képen: Wéber Gábor, Max Verstappen és Szujó Zoltán. A fotó: Szujó Zoltán sajátja.
A képen: Wéber Gábor, Max Verstappen és Szujó Zoltán. A fotó: Szujó Zoltán sajátja.

Miközben mindenki, aki valaha is közel került ehhez a világhoz, a benzingőzbe szeretett bele eredendően. Persze látunk már olyan verseny-sorozatokat, ahol a bio-üzemanyagok térnyerése egyértelműn látszik, mégis mintha két ellentétes erő feszülne egymásnak...

Én inkább úgy mondanám, hogy miközben tiszteljük a technológiai hagyományokat (azaz szeretjük a belsőégésű motorokat, egyszerűbben a benzingőzt...), nyitottak vagyunk az újra is. A környezetvédelmi fenntarthatóság mellett aztán persze ott van a gazdasági, társadalmi fenntarthatóság is.

Fontos, hogy hangsúlyozzuk az autósport társadalmi hasznosságát. Közlekedésbiztonsági üzeneteket szerintem senki nem tud olyan hatékonyan átadni, mint a híres autó- vagy motorversenyzők.

Arról hallottam, hogy nyitnál a női versenyzők felé...

Alapvetően a FIA olyan kezdeményezéseihez szeretnénk csatlakozni, mint például a “Girls on Track”, amely program azért jött létre, hogy fiatal lányokat nyerjen meg az autósportnak és ezáltal akár a mérnöki hivatásnak.

A hazai szövetség vezetése persze nem korlátozódik majd csupán országhatáron belülre abban az értelemben, hogy a jól működő nemzetközi kapcsolatrendszer erős támasz lehet. Hogy állsz ezen a területen?

 - A Forma-1-es száguldó cirkuszban eltöltött riporteri, kommentátori éveim alatt óhatatlanul kialakult egy meglehetősen értékes kapcsolatrendszer, amelyet a mai napig ápolok.

Nem szégyen tanulni mondjuk a brit, német, francia, olasz szövetségtől - ha felmerül bennünk egy ötlet, megkérdezzük, hogy ezt mások hogyan csinálják, aztán vagy átvesszük, vagy csavarunk rajta egyet. Közelről néztem végig, ahogyan például a Red Bull globális marketinggépezete kitalál és felépít egy sportágat, a Red Bull Air Race-t, aztán sajnos láttam a hibákat és a hanyatlását, majd kimúlását is. Ez mind-mind értékes tapasztalat.

A képen: Jenson Button, a Forma-1-es McLaren brit pilótája (b) interjút ad Szujó Zoltánnak, az MTVA riporterének a Szent István-bazilika előtt. A versenyző a Vodafone Belvárosi Nagydíj keretein belül száguld végig a Bajcsy-Zsilinszky úton és az Alkotmány utcában kiépített versenypályán. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
A képen: Jenson Button, a Forma-1-es McLaren brit pilótája (b) interjút ad Szujó Zoltánnak, az MTVA riporterének a Szent István-bazilika előtt. A versenyző a Vodafone Belvárosi Nagydíj keretein belül száguld végig a Bajcsy-Zsilinszky úton és az Alkotmány utcában kiépített versenypályán. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Oláh Gyárfás, az eddigi MNASZ elnök újra ringbe száll, és a regnáló elnököknek többnyire nagyobb a helyzeti előnye a tagság ismeretét illetően. Milyen stratégiával készülsz a december 1-i választásra?

Ami a tagságot illeti, nos nem tudjuk pontosan, hogy kik a tagok, mert nem átlátható a tagság összetétele. A jó hír, hogy a stratégia mindenki számára elérhető, a Facebookon létrehoztuk az elnökjelölti oldalamat, amelyen megtalálható az anyag. A december 1-jén esedékes közgyűlésig több helyszínen személyesen találkoztam a magyar autósport szereplőivel, alakítóival és az érdeklődőkkel. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert úgy érzékelem, hogy óriási az autósportos közösség támogatása. A kampánykörúton érződik, hogy nagyon sokan szeretnének változást.

Teljesen szakmai alapokra helyezném a hazai autósportot, ellentétben a mostani egyszemélyes, minden szakmaiságot nélkülö döntéshozatallal.

Én nagyon bízom abban, hogy a bemutatott stratégia a párbeszédre, a közös gondolkodásra sarkallja azokat, akiknek fontos, hogy egy átlátható, tiszta rendszerben, mindannyiunk számára vállalható értékek mentén szervezzük az óriási hagyományokkal rendelkező hazai autósportot.

Nyitókép: MTVA Fotó: Zih Zsolt

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
peterk19
2022. december 05. 18:25
Na a tipikus kommentek xD Hogy merészel bárki jelentkezni egy posztért. Viktor jelölje ki, hogy ki legyen, azt csá. Az a biztos.
Nabakker
2022. december 01. 08:57
Kifúrta őt a Wéber "nagyúr" akit rohadtul utálunk. Ez a Wéber egy beképzelt sunyi erőszakos alak, mindig ő neki kell beszélni, mindenkit elnyom. Azóta kikapcsolt hanggal nézzük az F1-et.
rókabácsi
2022. november 30. 18:05
hát nem te kezdted?
NorthernOutlaw
2022. november 30. 13:21
Tisztelettudó normális pali. Az apja Salgótarjánban dolgozó festőművész volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!