Inkább ne bringázz a munkába!

2012. április 13. 18:46

Tapasztalatból mondom, de nem nehéz elképzelni sem, hogy mit okoz az a tömeg, akik egy-egy ilyen kampány hívószavára, uccu neki bringára ül: káoszt.

2012. április 13. 18:46
bikegirls
Bike Girls

László János a Magyar Kerékpáros Klub elnöke a nyitóeseményen elmondta, hogy 500 ezer azoknak a száma, akik reggelente bringával indulnak a munkába. Nos ez azt jelenti - a foglalkoztatottsági adatokat is figyelembe véve, amely szerint mintegy 3,8 millióan dolgozunk ma Magyarországon -, hogy minden nyolcadik ember kerékpárral megy a munkahelyére. Honnan veszik ezeket az égbekiáltó nagy baromságokat az elvileg felelős vezetők? Nyilván ők nem járnak bringával, hiszen akkor szembesülnének vele, hogy nincsenek az utcán azok a kétkerekű százezrek, akikről ők beszélnek. Teszem hozzá, szerencsére! 

Tapasztalatból mondom, de nem nehéz elképzelni sem, hogy mit okoz az utakon, a járdákon, a kerékpárutakon az a tömeg, akik egy-egy ilyen kampány hívószavára, vagy a kellően trendi kerékpáros demonstráció vagy épp egy hirtelen jött tavaszi nap hatására, uccu neki bringára ül: káoszt. Mivel az egyébként nem kerekezők közlekedéskultúrája az autósokét is alulmúlja, - hiszen még a jobb oldalon haladok elvét sem ismerik -, kész életveszély ilyenkor a kerékpárutakon közlekedni. Ilyenkor menekül a napi szinten tekerő kerékpáros a négysávosra az autók közé. 

Szóval a magunk részéről óva intenénk mindenkit a nagy össznépi bringára ugrástól. Javasolnánk előbb egy használható, karbantartott kerékpár megvásárlását, egy normális bukósisak beszerzését, de legfőképpen egy jól átgondolt közlekedési útvonal megtervezését, felfedezését, amelyen épségben lehet bekarikázni a melóhelyre. Legfőképpen pedig tanulj meg úgy viselkedni mintha láthatatlan lennél, ugyanis az utakon közlekedők számára tényleg az vagy, és ha túl akarod élni a napot, akkor neked kell a másik helyett is figyelni. Hiába a nagy dumák, meg a kamu statisztikák - a valóság teljesen más!

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Aromó
2012. május 05. 11:21
Én napi majd ötven kilométert tekerek, miközben minden 10 biciklisből 8 áthajt a piroson. Minden kereszteződésbe egy rendőrt, aki ott a helyszínen bírságol. Nem a lámpa miatt kell keménykedni, hanem emiatt.
seesaw
2012. május 05. 11:21
lehet kampányt csinálni,(sőt tök jó) hogy bringázz a munkába, de arra is fel kellene hívni a figyelmet, hogy SZABÁLYOSAN és megfelelő felszereltséggel bringázz a munkába. Én egy ideje már Kelenföld (lakhely) Stefánia út (munkahely) vonalon megyek, hát egyre többször értem meg az autósokat, hogy utálnak Minket. Télen ezt nem éreztem.A 7-es buszcsalád már szinte a barátaink voltak a Bartókon, sőt.. De mindent elrontunk, ha úgy gondoljuk, hogy ránk nem vonatkozik a piros lámpa és a KRESZ!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!