Pápa, egyház, Európa: egy elbukott reformkísérlet

Pápaválasztás Európa és az Egyház válságának árnyékában? Szigorú északi technokraták és a régi kerékvágáshoz ragaszkodó déli népek szembenállása? Összefogás helyett széthúzó Európa az előretörő Kelettel szemben? Közel ötszáz éve, a maihoz hasonló körülmények között egy széles látókörű, de szokatlan pápa küzdött Európa összefogásáért és a hit egységéért – mindhiába.

Meglepetés történt 1522 januárjában, amikor Medici X. Leó halála után a konklávé egy szokásos olasz helyett holland bíborost választott pápának. VI. Hadrián egy utrechti asztalos fiaként született Adriaan Florenszoon Boeyens néven. A leuweni egyetemen doktorált teológiaprofesszor Rotterdami Erasmust, majd a leendő V. Károly császárt is tanította – amivel spanyolországi bíborosi rangot szerzett. Ekkorra azonban már tűrhetetlen mértékű nepotizmus, korrupció, pénzpocsékolás és világi élvezetek jellemezték az Egyház vezető köreit, amire válaszul Luther megfogalmazta 95 pontját. A protestáns mozgalmak megállíthatatlanul terjedtek, miközben Európa hátában Magyarországtól Máltáig a törökök képviselte iszlám fenyegetett. Európa uralkodói azonban az összefogás és a veszély közös elhárítása helyett az egymás közötti rövid távú játszmákra – akkoriban zsoldosháborúkra – koncentráltak.

VI. Hadrián világosan látta az Egyház és Európa meghasonlottságát. Az Egyház reformja és a törökök elleni keresztes hadjárat volt a két legfőbb célja. Pénzügyi megszorításokat vezetett be a túlköltekezéshez szokott pápai udvarban, új adókat vetett ki, és rendet akart tenni a burjánzó bürokráciában. Megindító őszinteséggel és bűnbánattal kereste a párbeszédet a protestáns vezetőkkel is. A nürnbergi birodalmi gyűlésre azt üzente: „Mindnyájan letértünk az igazság útjáról, és sok idő óta nem akadt közöttünk egy sem, aki a jót cselekedné. (...) Minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy a római udvart, amelyből talán a baj szerteáradt, megreformáljuk. (...) Nem uralomvágyból akarunk kormányozni, sem rokonaink gazdagítására, hanem, hogy visszaadjuk a szent Egyháznak, Isten mátkájának korábbi szépségét”. A pápát „megkoronázott szamárnak” bélyegző, nyakas Luthert és követőit azonban már nem lehetett sem szép szóval, sem fenyegetéssel visszatéríteni az egyház kebelére. VI. Hadrián pápaként megpróbált a császár és I. Ferenc francia király között is egyensúlyozni, de ezzel elvesztette Európa két leghatalmasabb világi urának bizalmát.

A keresztes hadjárat terve így meghiúsult, de Hadrián Rómában is elvesztette támogatóit. Az egyházfő takarékosságát fösvénységnek címkézték, idegenségét korai nacionalista szólamokkal gúnyolta a köznép, az előkelők pedig műveletlen barbárnak titulálták. A józan, jó szándékú holland professzor elveszett a mediterrán közállapotok, lazább erkölcsök és az európai nagypolitikai játszmák útvesztőjében. „Nem törekedtünk a pápai méltóságra, és szívesebben fejeztük volna be napjainkat a magánélet magányában” – írta nürnbergi levelében VI. Hadrián, aki végül alig másfél év pápaság után magányosan, hivatala és felelőssége terheitől összeroskadva hunyt el 1523-ban. Utána II. János Pálig újra csak olaszokat választottak pápának, visszajöttek a reneszánsz egyházfők minden erényükkel és vétkükkel. A protestánsok nem tértek vissza többé Róma egyházába, kitört a német parasztlázadás és az itáliai háború. Pár év múlva pedig elesett a kereszténység védőbástyája, Magyarország.

A holland pápa elbukott reformkísérlete több szempontból is tanulságos példa lehet minden európai döntéshozónak. Hiába minden elméleti tudás, széles látókör és jó szándék – csak fontolva haladással, a vezetők és a tömegek egymásra hangolódásával, okos szövetségek építésével lehet lassú lépésekkel előrébb lendíteni nemzetek, egyházak és kontinensek ügyét. Ahogy Hadrián nürnbergi levelében Arisztotelészt idézte: „Minden hirtelen változás veszélyes az államszervezetre”. Hadrián végzete azonban a szűk látókörű, maradi vezetőket (akár világiak, akár egyháziak) is figyelmeztetheti: ha nem veszik észre az idők jeleit és azok hírmondóit, menthetetlenül szétforgácsolódik világuk.

*

A cikk eredetileg a Heti Válasz Tájoló rovatában jelent meg