Sólyom

2013. augusztus 10. 09:12

Talán megbocsátják, ha mi továbbra is a többségi magyar tulajdonú nemzeti légitársaság létrejöttéért szorítunk, még ha azt Sólyomnak nevezik is.

2013. augusztus 10. 09:12
Jámbor Gyula
MNO

„A mai töredékes ismereteink szerint nem tudjuk megítélni, hogy a Sólyom Hungarian Airways elfoglalhatja-e majd egyszer a Malév megüresedett trónját, de (...) nem tehetünk mást, mint őszintén szorítunk Vágó Józsefnek és csapatának. Ugyanúgy, ahogy korábban minden jót kívántunk a Malértnek, a Blue Nose Airnek és a Hungarian World Airwaysnek is. Velünk szurkolnak mindazok a magyar adófizető állampolgárok, akik tudják, hogy a nemzeti légitársaság – bármennyire is igyekszik az unió háttérbe szorítani ezeket – tovagyűrűző gazdasági és pénzben ki nem fejezhető országimázs-építő hatása révén végül is többet hoz a konyhára, mint amennyit visz.


Vannak azonban olyan honfitársaink is, akik nem szorítanak a Sólyomnak, mi több, még a légitársasággá válás előtt ráhúznák a vizes lepedőt. Kezdődött a névadással. A liberális értelmiség legifjabb generációja által alapított honlapok és blogok szerzőit majd szétvetette a káröröm, amiért a leendő légitársaság nevét az angolszász nyelvterületről érkezők nem tudják helyesen kiejteni. Mások azt fejtegették, hogy a Sólyom név az ősmagyar eredetmondákhoz köthető. Sejtésüket alátámasztja, hogy az első gép neve Álmos vezér lesz. Hogy ez egyébként miért zavarja a hazai véleményformálók bizonyos részét, az nehezen érthető. Minden nemzet számon tartja az őseit, merít az elődök hagyományaiból. Bartók Béla és Kodály Zoltán szülőhazájában nem kellene magyarázkodni emiatt. Hacsak az nem szálka bizonyos szemekben, hogy feltételezik, a Sólyom kormány közeli vállalkozás. Egyesek mindjárt Orbán Viktor udvari szállítójaként tekintettek rá, ami – köztünk szólva – jókora mellégurítás. A fejlesztési tárca újságírói kérdésre éppenséggel cáfolta az együttműködés meglétét, a kormányzat pedig Sólyom-ügyben feltűnő hallgatásba burkolózik. Annál hangosabb a Wizz Air, amely a Sólyom indulásáig a Malév egyedüli örökösének tekintheti magát. Minapi közleményében a diszkontcég aggódott a Sólyom Airways befektetőinek pénzéért. Igaz, korábban a Malévnak juttatott állami támogatások miatt aggódott, majd leigazolta Oszkó Péter offshore-szakértőt. Fő a következetesség!

Talán megbocsátják, ha mi továbbra is a többségi magyar tulajdonú nemzeti légitársaság létrejöttéért szorítunk, még ha azt Sólyomnak nevezik is.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 105 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
basatu
2013. augusztus 11. 08:02
Nem tudni hogy képzeled ezt a többségi tulajdonú loégitársaságot,ugyanis ehhez komoly tőke szükségeltetik,+ tehetséges szakemberek akik eliondítják és üzemeltetik! A magyar gyakorlat az hogy a jövőbeni tulajok a fentiek egyikével sem rendelkeznek viszont rengeteg rokonuk van és az állam zsebéből óhalytják megalapozni a jövőjüket,autókat,házacskákat,fűszerszigeteki nyaralásukat.Nos ez ha megvalósul akkor nem nemzeti hanem nemzetiségi vállalkozás lesz azaz fidesznyik nemzetiségű,ahogy ez a föld,a dohány és orbán bánya mutyija esetében már meg is történt!
CyberDog
2013. augusztus 10. 16:38
Öröm lesz látni egymás után a szép új magyar röpcsiket. Most érkezik az Álmos, utánna jön az Előd, az Ond, Kond, Hapci, Tudor, Vidor... De a vége ennek is csak a Kuka lesz.
kjkj945
2013. augusztus 10. 15:46
Szállj, szállj sólyom szárnyán Három hegyen túl Szállj, szállj, Ahol véget ér az út
Wazze
2013. augusztus 10. 14:51
"Hogy ez egyébként miért zavarja a hazai véleményformálók bizonyos részét, az nehezen érthető." Egyből érthetővé válik, amint megnézed a pöcsüket, vagy azt, hogy csússzák, másszák a zsinagógát...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!