Kiknek a királya volt Zámbó Jimmy?

2014. január 02. 21:55

Zámbó Jimmynek nem a magyar zenei kánonban van a helye, de általa lehetséges egy osztály, és egy kultúra megismerése. Ha a munkáskultúra része, úgy megítélése ideológiai töltetű.

2014. január 02. 21:55
Böcskei Balázs
Dinamó Műhely

„Zámbó Jimmy hallgatói nem a Nagy Társadalom védőbástyái mögött élő tömegkultúra fogyasztók. Zámbó Jimmy nem volt része a tömegkultúrának, amely inkább a középosztályé, mintsem a lecsúszottaké vagy az alsó középosztályé. Halála előtt Zámbó Jimmyhez nem igen lehetett hozzájutni a plázák polcain, annál inkább a szinte minden magyarországi kocsmában meglévő zenegépben. Nem is annyira a Zámbó Jimmyhez kötődő ízlésvilág az elsődleges, hanem a hozzátartozó kulturális közeg. Nem is Zámbó Jimmy esztétikai megítélése a fontos, hanem népszerűségének társadalmi és kulturális háttere.

Mint említettük, a Zámbóról szóló narratíva visszatérő motívuma, hogy lentről jött. Fontos volt azoknak, úgy gondolták (György Péterrel élve), hogy »íme, valaki közülük mily sokra vitte, miközben továbbra is köztük maradt, nem költözött be a városba, és akinek slágereit igazán szívből sajátjuknak érezhették«. Jimmy azután sem hagyta el Csepelt, miután királlyá tették, ebben pedig György Péterhez hasonlóan nem kevés őszinteséget látok.

Egy olyan világból érkezett a nyilvánosságba, melynek tagjai saját kultúrájukat soha nem látják viszont a médiában, akiknek a kulturális önmegjelenítésükre semmi esélyük nincs, mindennapjaikat pedig nemcsak hogy tragikus érzések, hanem tragikus események választják el egymástól, és akik a dalszövegek megélésén keresztül teremtik meg önmagukat. »Van egy Magyarország, hol Jimmy a király, és egy másik Magyarország, mely tudomást sem vesz róla« – írja a már említett esztéta.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lacc78
2014. január 03. 09:17
"Most Zámbó Jimmy koncertjét közvetítjük a BS-ből. Nektek pedig jó éjszakát, gyerekek." (Kudlik Júlia)
kamasuka
2014. január 03. 08:46
Engem mindig hidegen hagyott, de hogy munkáskultúra része lenne?! Baromság. Az erre hajlamosaknak adott sokat, akik emiatt szeretik. És ez így van jó minden zenénél, legyen az Bunyós Pityu vagy Vivaldi.
Eu.zé.bio
2014. január 03. 06:33
Azért, hogy a kérdésnél maradjunk, szerintem Jimmy volt a válaszcsapás a HBB, Bikini, A.E.Bizottság, stb korszakra ... ... és közben besettenkedett, elterjedt a hagymavágódeszkás tucc-tucc ... ... és jönnek a pityingerek és nincs tovább ... .(
Akitlosz
2014. január 03. 06:16
Már a kérdés sem igaz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!