Hol vagyok én a szövegben?

2014. január 06. 15:57

Magyarország viszonylag gyorsan megszokta a többpártrendszert. Interjú.

2014. január 06. 15:57
Herbert Küpper
Ars Boni

Érzékelhető fejlődés a magyarországi politikai kultúrában a húsz évvel ezelőtti állapothoz képest?

Az volt fejlődés, hogy az ország viszonylag gyorsan megszokta a többpártrendszert. Ez hamar megtörtént a rendszerváltás után, hiszen a társadalom már korábban kinőtte az egypártrendszer korlátait. Ezt követően egy ideig ezen a szinten maradt a politikai kultúra. Tíz-tizenöt éve pedig nagyon agresszívvá vált a hangnem, ami inkább visszaesésnek tekinthető. Jelenleg a magyar társadalom mind a politikai életben, mind a kultúrában kettéosztott; bizonyos tekintetben kultúrharc zajlik a két tábor között.

Ilyen helyzetben viszont nagyon nehéz megegyezésen alapuló játékszabályokat és megfelelő hangnemet kialakítani. Úgy tűnik, hogy a párbeszédre való akarat is hiányzik. Ez nem egyedi magyar jelenség, Csehországban és még erősebben Lengyelországban ugyanezzel a helyzettel szembesülünk.

Írásaiban sokat foglalkozott a preambulummal. Véleménye szerint nemzeti ideológiával van felduzzasztva, és ez talán a legfőbb probléma az Alaptörvényben a jogállamiság szempontjából. Ezzel együtt nem tartja túlzónak az Ön által a szövegre használt sztálinista jelzőt?

Mindössze a magyarországi alkotmányokat vettem figyelembe. Egyedül a sztálini alkotmány volt ennyire erősen ideológiai jellegű. Már az 1972-es alkotmánymódosítással meggyengült a Népköztársaság alkotmányának ideológiai töltése, a rendszerváltáskor pedig teljesen megszűnt. Azóta egy liberális, játékszabály–alkotmány létezett, amelyben nem volt pártpolitikai értékrendszer. Most ismét van. (...)

Korábbi cikkében írja, hogy egy alkotmánynak elsődleges a jogi, és csak másodlagos a politikai szerepe. Ön szerint az Alaptörvény megfelelően tölti be jogi funkcióját?

Nagyjából igen. Van néhány súlyos hiba, mint például a túl egyoldalúan ideologizált és normatív erővel ellátott preambulum, a Költségvetési Tanács vagy a kétharmados törvények intézménye, de ennek ellenére az Alaptörvény képes arra, hogy az alapvető feladatát ellássa. Sokat javult a helyzet az alapjogvédelem terén a régi alkotmányhoz képest, és az alapvető jogok szabályozása is jobb, szakmailag színvonalasabb. Sajnos felfedezhetőek ellentmondások és strukturális hibák is a szövegben, amiket ki lehetett volna küszöbölni, ha az alkotmányozó több időt engedett volna magának. Összességében azonban jogilag biztosan működőképes az Alaptörvény. Bármit is olvasunk a nyugati médiában, az Alaptörvény sem a demokrácia, sem a jogállam végét nem jelenti Magyarországon.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2014. január 06. 22:20
Emmegki? Mivel egy alkotmány egy nemzet számára készül, ezért éppen az lenne a probléma, ha kifelejtenék belőle a nemzetet. Akinek a magyar nemzet problémát jelent, sőt veszélyt a "jogállamra" ő csak nem izraeli? Vagy bolsevik?
feketemacska
2014. január 06. 20:16
Magyarországot a "rendszerváltozáskor"úgymond kettéosztották,miközben az esélytelen tömegek,a politikai analfabéták,de még a némi felvilágosultsággal rendelkezők is megették a nagy átverő szöveget,mely szerint most jön majd a Kánaán.Nyilván a pár százezer beavatott készen állt az ország vagyonának azonnali bekebelezésére,amit pár év múlva sikeresen befejeztek. És most azt halljuk,hogy piszkosul megosztott és gyűlölködő a népség.És van két párt,két oldal,akik egymással birkóznak az újraelosztás ügyében.Megfeledkezve az istenadta népről.
oskar
2014. január 06. 19:20
Azt gondolom, ha megkérdeznék a magyar népet, hogy melyik értékrendet akarják Magyarországon akkor arra szavaznának a legtöbben, ami a mai alkotmányban van benne. Ezt viszont el kellene fogadni!!!!
kjkj945
2014. január 06. 17:26
http://kics.it/g0nvMg Mikor lesz magyar állompolgár???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!