Kormányfők castingja

2014. január 17. 17:41

Szóval adott volt a feladat, mindenképp meg kell fúrni Mesterházy jelöltségét.

2014. január 17. 17:41
Szabó Anna
MNO

„Saját miniszterelnök-jelöltet javasol a magát szerényen csak »demokratáknak« nevező, Heller Ágnes-féle balliberális elit, miután nagy örömmel konstatálta, hogy újra összeállt a 2002–2010-es nagy csapat. Körlevélben »felszólították mindazokat, akik érdemi közreműködői lehetnek az együttműködésnek, hogy ne késlekedjenek, rendeljék alá érdekeiket a közös célnak, s ha kell, javasoljanak új miniszterelnök-jelöltet«. A körlevél nem is titkolt célja megtorpedózni Mesterházy Attilát, és olyan jelöltet állítani, aki a volt SZDSZ ízlésének jobban megfelel. Ehhez kéri az aláírásokat Heller Ágnes, Konrád György és az ilyen íveket általában aláíró törzsgárda. Mintha nem lett volna már tele a padlás baloldali miniszterelnök-jelöltekkel!

Itt van például Surányi György bukott bankár, aki még a feltétel nélküli állami fizetés elképesztően demagóg ötlete (létpénzt mindenkinek!) mögé is felsorakozott, hátha lesz belőle valaki, ha már nem lett belőle jegybankelnök sem 2007-ben, sem tavaly, hiába lobbiztak érte oly sokan határokon innen és túl. A munkásőr-tapasztalatokkal is rendelkező Felcsuti Péter szintén mindent elkövet a siker érdekében: nemrég az ATV-ben azt állította, hogy egy új, állami (rész)tulajdonú bank azért lenne hátrányos a magyar piacon, mert csökkentené a hazai bankok közötti versenyt… Mintha nem épp kartellezésért kaptak volna 9,5 milliárd forintos gigabírságot a legnagyobb bankok (köztük Felcsuti volt munkahelye, a Raiffeisen) a Gazdasági Versenyhivataltól! Egy harmadik jelölt, Bajnai Gordon pedig nem is olyan rég magabiztosan állította, hogy tavasszal ő lesz itt a kormányfő, senki más, úgyhogy hátrább az agarakkal. Ám időközben a bejutási küszöbszint alá zsugorodott a tengerentúlról erősen ösztönzött Együtt pártocskája, ami a volt SZDSZ-es tábort új kihívás elé állította. Mert amint várható volt, létrejött a nagy összefogás az őszödi igazmondóval, az egy mandátumért bárkivel koalícióra lépő Fodor Gáborral és a klubrádiós–DK-s Kuncze Gáborral (időközben eltűnt a Szabadelvű Polgári Egyesülete?), úgyhogy ismét fennáll a veszély, hogy a legerősebb párt elnöke lesz a kormányfőjelölt. Ami logikus, hiszen az MSZP-re és annak infrastruktúrájára rácsimpaszkodó sok kis pártocska egymaga talán be sem jutna a parlamentbe, még annyi hadra fogható tagjuk sincs, mint amennyi választókörzetben jelöltet kellene állítaniuk.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
néger pilóta
2014. január 18. 13:18
ORBÁN SZÁJBAFOSTA A SZAVAZÓIT! "Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Oroszország expanziója, újraerősödése egy valóságos kihívást jelent a Nyugat számára. Olyan fenyegetést, olyan kihívást, amely Közép-Európából kiindulva elérheti az Európai Uniót, sőt elérheti a szövetségesek katonai erejét is. Európában bizony elszaporodtak Putyin pincsijei, és ezt most már mindenki kezdi veszedelmesnek látni" - mondta Orbán Viktor 2007. október 1-én.
durbints sógor
2014. január 18. 12:50
„Európában bizony elszaporodtak Putyin pincsijei, és ezt most már mindenki kezdi veszedelmesnek látni.” Orbánviktor.hu, 2007.10.01.
birkamenet
2014. január 18. 11:43
„Európában bizony elszaporodtak Putyin pincsijei, és ezt most már mindenki kezdi veszedelmesnek látni.” Orbánviktor.hu, 2007.10.01.) Nem leszünk gyarmat! Most akkor mi van? Fidesz szavazóóók? Ébresztőőő! Békemenet! Hahóóó! Jaaa,orbánnak lehet a böszmének meg nem Undorítóak vagytok:-((((
nyugalmazott tanár
2014. január 18. 09:28
Hogy zajlik a lúzerkompánia szereposztása? A szerepválogató díványra minden csávóka és csajszi felfekszik a bukott baloldalról? Vagy elég egy laza rúdtáncbemutató? Tessék egy kis fantáziával elképzelni ezeket a bukott fazonokat. Mi mindenre lehetnek képesek, ha a kényszeres hataloméhség hajszolja őket. A pszichopátia megannyi tipikus, "ortodox" esete.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!