Simon, a sunyi balfácán

„Ma mindenki a párbeszéd fontosságáról, a kölcsönös megértés égető szükségéről beszél, miközben senkit nem érdekelnek a sajátjától eltérő érvek. Elbeszélünk egymás mellett, mindenki halálbiztos saját igazában, és értetlenül bámul azokra a hülyékre, akik mást gondolnak. Csak a saját fájdalom az átélhető, mások érzelmei megvetendőek. Szenved ettől már mindenki, de kizárólag a másiktól várjuk, hogy változtasson hozzáállásán. De ez senkinek sem sikerül. Valami, valaki nem engedi. És azon is piszkosul össze lehet veszni, hogy vajon mi és ki. A kor meghatározó gesztusa az egymásra mutogatás. Ha valaki el szeretne tenni valami igazán érvényeset, amiből unokái is megérthetik majd a mai Magyarország legnyomasztóbb gondjait, akkor ajánlom a hírhedt reptéri jelenetet. Amikor az amerikai kiképzéséről hazaérkező Mesterházy Attilát megkérdezi a riporter, mit gondol, hányan rejtegetnek még párttársai közül eltitkolt százmilliókat külföldi bankszámlákon. A válasz gyors és határozott: »az MSZP-ben senki, a Fideszről el tudom képzelni.« Bárcsak azt az egyet lehetne feledni! Aki lebukott, aki Mesterházy után a második ember volt, aki a mai napig nem árulta el, honnan van a lé. Vádaskodni persze könnyebb.

A vitaképtelenség nem kizárólagosan a pártpolitika sajátja. Áthatja a közélet minden területét, beleértve a kultúra és a művészet tereit is. A Páholy nézői, olvasói jól emlékeznek rá, amikor Matthias Hartmann, a bécsi Burgtheater igazgatója azért utasította vissza Vidnyánszky Attila meghívását a nemzeti színházak nemzetközi fesztiváljára Budapestre, mert féltette a Burgtheater renoméját a magyar kormánytól és a Nemzeti Színház új vezetésétől. Közben cinikusan azzal érvelt, mennyire szeretné folytatni a vitát Magyarország kultúrpolitikájának fejlődése érdekében, és ebbe a szakmai diskurzusba igyekszik minél több szempontot bevonni. Bizonyára átgondolatlanok voltunk és kissé vehemensek, amikor elküldtük a búsba a fogadatlan prókátort, mert ugyan mi köze van neki hazánk kultúrpolitikájához. Azt is mondhatnánk, bocs, ha nem vett volna a történet különös fordulatokat. Nyilván a párbeszédre törekvés izzadt erőlködése jegyében odáig fajult a helyzet, hogy nem vesz részt a Szlovák Nemzeti Színház sem a fesztiválon.”