Eperjes lelkiismerete

2014. július 24. 07:39

A művészi szabadságnak, Vidnyászky világszínház felé kacsingató koncepciójának bizony nem szabad, hogy határa legyen. Ha korlátozzuk, akkor a lényegétől fosztjuk meg. Ezt Eperjesnek illene megértenie.

2014. július 24. 07:39
Balogh Gyula
Népszava

És akkor mit kezdjünk Eperjes lelkiismeretével, mert, a színész, mint állította, lelkiismereti okok miatt döntött a távozás mellett. Mint mondta, több minden bántotta, amelyek a Nemzetiben történtek. Emlegetett a színpadon falloszt viselő püspököt, illetve számára elfogadhatatlan csókjelenetet két férfi között, érthetetlen nemváltásokat Shakespeare egyik darabjában, ráadásul ebben ő is személyesen érintett, hiszen az Ahogy tetszikben egy parasztlányt játszott. Eperjes lépten-nyomon hangoztatja, hogy ő egy hívő ember. Ez tiszteletet parancsoló, nincs is vele semmi baj.

Csakhogy az viszont legmegengedőbben megmosolyogtató, hogy a magánemberi erkölcsi szabályai és a művészi elfogadás között próbál határokat felállítani. Azt mondja ő is játszik gyilkost, de azért mindennek van határa. Egyet felejt el, hogy a művészi szabadságnak, Vidnyászky világszínház felé kacsingató koncepciójának bizony nem szabad, hogy határa legyen. Ha korlátozzuk, akkor a lényegétől fosztjuk meg. Ezt Eperjesnek színészként, rendezőként illene megértenie és akkor a lelkiismeretével könnyebben elszámolhatna.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
péterx
2015. július 31. 22:28
1.A szerző elfelejti , hogy a szabadság nem szabadosság . 2. A szabadság ugyanis nem tetszőlegesség , hanem a nagyobb jóra való elhivatottság / pl. Franz Jagermeister , aki megtagadta a kivégző osztagba való beosztását , s ezért őt is kivégezték ... / . 3. Eperjes lelkiismerete nem lehet mások számára norma , de mindenkinek szóló felhívás , hogy saját lelkiismerete fontosságát megbecsülje , ne legyen sodródó , megalkuvó . Ritka erény !
Antigoné
2014. szeptember 19. 12:09
Megható, mennyire szívén viseli a szerző Eperjes lelkiismeretét és Vidnyánszky világszínházi vízióját egyaránt. Mégiscsak igazi művészi tényező mindkettő, nem pedig kormányszócső?
balbako_
2014. szeptember 03. 05:46
Nem tudom milyen művészi okból járkál kilógatott fasszal a püspök, és miért kell smacizni férfiaknak. A szomorú az, hogy még mindig Vidnyánszky a legjobb. Azért volt itt csodálatos színházi élet ahol életre szóló élményekkel távoztak a nézők Várkonyi Zoltán, Kerényi Imre, vagy Kazimír Károly rendezésében efféle "kellékek" nélkül.
paraklétosz
2014. szeptember 02. 15:04
A Népszava gyóntatja Eperjest. A Népszabadság Simicskát sajnálja. A hőmérséklet 30+. De, hát bemondták, hogy az idősebbek, gyengélkedők, ne menjenek a napra!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!