Áthelyezhezik az „amstetteni rémet” egy másik börtönbe
Nem jelent olyan veszélyt, amely azt indokolná, hogy továbbra is egy bűnelkövetők számára kialakított pszichiátriai intézményben tartsák fogva.
Az marad csak igazán fontos kérdés a bankperekben, hogy lesz-e bíró, aki az uniós jogot érintő értelmezési kérdéssel a Európai Bírósághoz fordul majd.
„Ha a Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet ügyében valójában hibázott is valaki, akkor szerintünk az legfeljebb maga a felperes takarék lehetett. Az a perstratégia ugyanis, ami – mint a törvényszék által közzétett sajtóösszefoglaló is tanúsítja – azt állítja, hogy az egyoldalú szerződésmódosításos kikötések mind egyedileg megtárgyaltak voltak, ebben a perben pont annyit ér, mintha be sem adták volna a keresetet. Ebben a speciális perben ugyanis csak azt lehet(ett volna) kimondatni, hogy a nem egyedileg megtárgyalt feltételek mégsem érvénytelenek,arról azonban, hogy a kéthelyiek által kötött egyes szerződések közül melyik tartalmaz egyedileg megtárgyalt, és melyik diktált feltételt az egyoldalú módosításról, a per nem szólt, így nem is dönthetett.
Már csak azért sem szólhatott volna, mert a perben nem voltak alperesek a kéthelyiek ügyfelei, így ők nem is tudhattak jogaik érdekében fellépni, rájuk ezért az egyes szerződéseik tekintetében a banki kereset elutasításának nincs is joghatása. Lenne amúgy eszköze a pénzintézeteknek arra, hogy elérje azt a joghatást, amit Damm Andrea és – a Magyar Nemzet szerint – »több devizaügyben jártas jogász« tulajdonít az ítéletnek: saját ügyfelekkel szemben indított megállapítási keresetekkel azt kellene tudniuk elérni, hogy a bíróság megállapítsa, hogy a szerződési feltételeket az adott szerződéseknél valóban egyedileg állapították meg.
Ez sem tűnik azonban egyszerűnek, a hazai jogorvoslati rendkívüli jogorvoslati lehetőségek pedig – a Kúria és az AB már ismert álláspontjára tekintettel – az ügy tartalmát illetően már nem kecsegtetnek sok jóval a bankok számára. Így voltaképpen az marad csak igazán fontos kérdés a bankperekben, hogy lesz-e bíró, aki az uniós jogot érintő, a már szintén megszületett luxemburgi döntéssel nem rendezett értelmezési kérdéssel a Európai Bírósághoz fordul majd.”