Közlemény

2014. augusztus 06. 11:39

A fesztivál szervezői külön hangsúlyt fektetnek a hetedik éve a rendezvény részeként megszervezett roma tematikájú programra, a Roma-Kép-re, melynek keretében idén sikeres, miskolci roma emberekről mutatunk be öt portréfilmet.

2014. augusztus 06. 11:39
CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál
Facebook

A Jameson CineFest – Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál programját fennállása óta szakmai szempontok határozták meg – ez idén sincs másképpen.

A DunaDock csapata a tavalyi fesztiválon együttműködött a CineFest szervezőgárdájával. Idén is megkerestek bennünket azzal, hogy egy roma témákkal is foglalkozó programot hoznának a fesztiválra, azonban mi úgy gondoltuk, hogy – mivel a fesztiválnak van hasonló programjai, idén ezt az összeállítást nem kívánjuk a programok közé felvenni. Így az együttműködést közös megegyezéssel nem újítottuk meg.

A fesztivál szervezői külön hangsúlyt fektetnek a hetedik éve a rendezvény részeként megszervezett roma tematikájú programra, a Roma-Kép-re, melynek keretében idén sikeres, miskolci roma emberekről mutatunk be öt portréfilmet.

Az előző évek Roma-Kép programjairól többek között itt olvashatnak:

http://cinefest.hu/hu/workshopok2011.html
http://cinefest.hu/hu/konferenciak2010.html
http://cinefest.hu/hu/konferenciak2009.html

CineFest szervezők

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
A cigányság kolonc a nemzeten!
2014. augusztus 06. 13:14
"sikeres, miskolci roma emberekről" pozitíva diszkriminálva (= államilag kitömve) bárki tud sikeres lenni! ugye nem "művészek" meg egyéb "díszcigányok", hanem pl. dolgos és ügyes vállalkozó szakmunkások lesznek bemutatva?
A cigányság kolonc a nemzeten!
2014. augusztus 06. 13:11
ajvé! mi lesz így a emberjogisták bevételeivel, ha nem cigó deviánsok sajnáltatása kerül képernyőre?!
neuhistoriker
2014. augusztus 06. 13:08
"A fesztivál szervezői külön hangsúlyt fektetnek a hetedik éve a rendezvény részeként megszervezett roma tematikájú programra, a Roma-Kép-re, melynek keretében idén sikeres, miskolci roma emberekről mutatunk be öt portréfilmet." http://dvd-bolt.hu/uploads/shop/dvd-bolt.hu/termek/215363_big.jpg
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!