Nein, danke

„A napokban postázzák a »megélhetési bevándorlással« kapcsolatosnemzeti konzultáció kérdőíveit. Melyeken a kérdések meglehetősen lényegre törőre és erősre sikeredtek. A tizenkettőből az első három mindjárt közvetlen párhuzamot von a terrorizmus és a bevándorlás között, a nyolcadik a határon átlépők azonnali őrizetbe vételét javasolja, a kilencedik gyakorlatilag kitoloncolást. Azt, hogy a külföldről érkezők vagy menekülők a munkahelyeinket veszélyeztetik, két kérdésben is érintik, az ötödikben és a tizenkettedikben, előbbi így hangzik: »Sokféle véleményt hallani a bevándorlás kérdésével kapcsolatban. Vannak, akik szerint a megélhetési bevándorlók veszélyeztetik a magyar emberek munkahelyeit és megélhetését! Ön egyetért ezekkel a véleményekkel?«

Talán ezt látva fakadhatott ki a Mandiner hírportálnak egy hete adott interjújában Fabiny Tamás evangélikus püspök, azt vetve a kormány szemére, »ez nem más, mint a 23 millió románnal való riogatás pepitában«. Túlzás? Lehet. De talán túlzás a kormány reakciója is. Még inkább a stílusa, az embertelensége, az, amit sugall. Hogy rettegnünk kell, és hermetikusan bezárnunk minden kaput. Amiről mindenki tudja, hogy úgyis lehetetlen. Természetesen nem arról van szó, hogy a bevándorlás európai szinten ne lenne megoldandó probléma. És a terroristák tényleg bejuthatnak a kontinensre az embercsempészek karavánjaival. De ilyen hangulatot szítani az esetek többségében valóban nyomorult, segítségre szoruló emberek ellen – aránytalan cinizmus.

A politika persze nem mindig dolgozik szép eszközökkel. De vannak dolgok – lásd még az emberi élet szentsége, úgy is mint halálbüntetés –, amelyeket nem szabad szavazatszerzési célokból frivol közbeszéd tárgyává tenni. Mert, ellentétben a sokak által hangoztatott »evidenciával«, a magyar csöppet sem idegengyűlölő nép, sőt. Vendégszeretetünk, humanizmusunk erény. Minden esendőségével és esetlegességével együtt. És sokkal szerethetőbb, mint az a merev engesztelhetetlenség, amely Európa-szerte sok helyen a határőrök sajátja.”