A világraszóló botrány, amiről mindenki hallgat: a Becsület Napja és a Kitörés túra

2020. január 21. 19:59

Még a mi politikai klímánkban is fontos lenne, hogy a Fideszt támogató szélsőjobb épp mire készül.

2020. január 21. 19:59
Varga Gergő
Mérce.hu

„Abszurd azért, mert olyan ország nincs a világon, ahol ne a kommunisták és az anarchisták lennének az antifasiszta szerveződés frontvonala – ennek jól ismert történelmi okai vannak. Abszurd azért, mert olyan ország is kevés van, ahol a mértékadó sajtó ne számolna be arról, hogy a nácik menetelni készülnének, és hogy emberek ellenük szerveződnek. De abszurd azért is, mert a magyar fősodrú média mélyen félreérti az egész újfasiszta mozgalmat, egyáltalán nem tematizálja azt, az erről készült információkat, kutatásokat, megmozdulásokat nem adja tovább.

Pedig még abban a politikai klímában, ami a miénk, ahol minden kérdés láthatólag az »Orbán vagy nem Orbán« kérdésre lapul ki is talán fontos lenne, hogy a Fideszt támogató szélsőjobb épp mire készül – pláne azért is, mert korábban ez a szélsőjobb a cigányok megfenyítéséért harcolt (amit el is értek), most pedig a fő célpontjuk az ellenzéki szavazók és újságírók (és mindenféle árukapcsolt szerveződéseik, szervezeteik, kultúrájuk és intézményeik).

Végső soron pedig abszurd azért, mert a szélsőjobb maga is a legrosszabb periódusnak azt élte meg, amikor a média folyamatosan figyelte és stigmatizálta őket – mert ettől komoly tétje lett annak, hogy az ember beálljon a mozgalomba. A társadalmi megvetés elég erős visszatartó erő, de azzal, hogy az elhallgatás lett a fő stratégia, mára már semmi rizikója nincsen annak, hogy valaki újfasiszta legyen.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 104 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cambchanglug
2020. január 22. 12:25
M︆︆︆o︆o︆︆︆︆︆X︆i︆︆︆︆.︆︆︆︆n︆︆︆e︆︆︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
Box Hill
2020. január 22. 11:54
A történet, ha nem előbb, ott kezdődik, hogy a végső határait soha megtalálni nem képes Szovjet-Oroszország, a történelemben először, megjelent a magyar határon. (1939. szeptember) 1940 során sorra bekebelezte a vele határos országokat vagy azok egy részét. Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Románia majd Finnország. A rendszer, amit akkor képviseltek, hadba lépésünkig idő előtt, erőszakosan megsemmisített 26,373,000 embert. (R. J. Rummel, Uni. of Hawaii) Ideolóiája pedig deklaráltan az volt, hogy a kommunista rendszert terjesztenie kell, akár erőszakkal is. Amikor hadiállapotban lévőnek deklaráltuk Magyarországot a Szovjetunióval szemben, Kassa és Kőrösmező bombázása miatt, akkor senki sem volt szövetségese a világon, mert a szovjetek a náciknak voltak szövetségesei néhány nappal korábbig. A nyugati demokráciák ennél sokkal kevesebbért elmennek harcolni, akár a világ másik végére is.
SwordFish
2020. január 22. 11:33
A cikk szerzője a Momentum alelnöke, és mint ilyen, egy vörösinges kommunista Lenin-fiú.
kispufi
2020. január 22. 09:19
szélbal csürhebolsinak lenni a mindig-mindenütt fasisztalátás-rettegés-gyűlölés állapota. nem lenne nehéz beazonosítani akkor se, ha nem ezen a régről ismert, színében, szagában és állagában a véres szarhoz hasonlatos szennyfelületen ajánlaná sorait.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!