Czeglédy Csaba elvesztette az ellenem indított pert

2020. október 22. 14:00

Akár bocsánatkérést is remélhetnék Gyurcsányék ügyvédjétől, de egy ilyen ember esetében azt hiszem, erre hiába várnék.

2020. október 22. 14:00
Dömötör Csaba
Facebook

„Ezt a pert teljesen abszurd módon azért indította, mert egy interjúban azt mondtam, hogy diákok és nyugdíjasok megkárosításával gyanúsítják. A korábban már elítélt adóbűnöző szerint megsértettem a jóhírnévhez (!) való személyiségi jogát. A teljes képhez hozzátartozik, hogy Czeglédy Csabát már 2017-ben meggyanúsították, mégpedig költségvetési csalásért. Ezért kényszerintézkedésként még börtönbe is kellett vonulnia. Már egy korábbi Kúria-döntés is valósnak ítélte, hogy diákokat és nyugdíjasokat károsított meg.

Az Országgyűlés döntése nyomán még az áldozatok kártalanításra is sor került. A büntetőeljárás még most is folyamatban van a Kecskeméti Törvényszéken. Az ítélet után, figyelembe véve a korábbi kirohanásait és fenyegetéseit, akár bocsánatkérést is remélhetnék Gyurcsányék ügyvédjétől, de egy ilyen ember esetében azt hiszem, erre hiába várnék. Annál nagyobb figyelemmel várjuk viszont a büntetőperének eredményét.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2020. október 22. 22:54
Czecó most kicsit kevesebbet fog ugrálni, de tényleg elképesztő az a pimaszság, meg főleg a trükkök százai, ahogy a jogos büntetések elől mint valami supermario elszökdelt eddig.
Mirákulóziai Mikmuk
2020. október 22. 22:33
Kevés olyan kártékony féreg van, mint ez a Czeglédy....
CirmoS
2020. október 22. 17:39
Akkor ez most minden ballibsi szennyportálon vezércikk, ugye?............ Vagy mégsem?
apoa
2020. október 22. 15:31
Tegnap esti hír, hogy a Kamara felfüggesztette a tagságát, mert vád alatt van, aminek a büntetési tétele 5 évnél több.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!