Lukasenkó józan paraszti ésszel gondolkodik

2020. december 03. 14:11

A liberálisok röhögnek rajta, amikor a járvány idején megnézi, milyen lesz a termés. Interjú.

2020. december 03. 14:11
Thürmer Gyula
Moszkva tér

S arról nem beszélgettek, hogy az elnök miként képzeli el a politikai rendszer átalakítását, dinamizálását? S egyáltalán, meddig tervez a hatalomban maradni?

Most ott tartanak, hogy megkérdezik a közvéleményt. Ezután szintetizálják, törvénybe foglalják a dolgokat, és a végén társadalmi vita és szavazás lesz az alkotmányról. A változások egy része arra vonatkozik, hogy az államnak milyen funkciói lesznek. De például most jöttek rá arra, hogy a magántulajdon tömeges megjelenésével felmerül a szakszervezetek szerepe is. Ezt a kérdést is rendezni kell, hiszen a vegyes gazdaságban védeni kell a dolgozók érdekeit. De vannak egyéb kérdések is, így a pártrendszer problémája, hiszen van is több pártrendszer, meg nincs is. Vannak pártok, de a képviselők egyéni jelöltként jutnak a parlamentbe.

S feltehetően változik az elnök hatásköre is…

Minden bizonnyal, hiszen ma már nem szükséges olyan erős elnöki kontroll. Felnőttek nemzedékek, és az állam működik. Mutatja ezt például a koronavírus járvány kezelése is.

Az alkotmány reformja után elképzelhetőnek tartja, hogy Lukasenko nem nyomásra, de önként azért távozik?

Nézze, úgy a 70 év felé közeledve az ember már elgondolkozik azon, hogy meddig folytatja. Úgy gondolom, mindenki megértené, ha egy-két év múlva Lukasenko is így döntene. S erre már az interjúiban utalt is.

Többször tárgyalt, beszélgetett Alekszandr Lukasenkóval. Milyen embernek látta?

A találkozóink alapján azt látom a legfontosabbnak, hogy józan paraszti ésszel gondolkodik. Két lábbal áll a földön. A liberálisok röhögnek rajta, amikor a járvány idején megnézi, milyen lesz a termés. Mert ha nem lesz krumpli és káposzta, akkor nem lesz mit enni. Itt kezdődik a józan gondolkozás. Ugyanígy Lukasenko nagyon közvetlen.  Úgy beszél, ahogy az emberek. Egyszerűen, világosan, őszintén. A szemébe néz az embernek.

Említette a járvány kezelését, amelyet sokan bíráltak, Lukasenko viszont a gazdaság működését tartotta szem előtt. Igaz, arról a kritikusai már kevesebbet beszélnek, hogy közben folyt a védekezés. Áprilisban például háromszor annyi tesztet végeztek el Belaruszban, mint Magyarországon…

Én Belaruszban most azt láttam, hogy ott is megérkezett a járvány második hulláma, a napi megbetegedések száma valamivel ezer fölötti. Ez a szám alacsonyabb, mint nálunk, de azért növekvő tendenciát mutat. Az emberek azonban nem pánikolnak. Nyugodtak. Bíznak a rendszerben, hiszen azt látják, hogy az állam kezeli a helyzetet. Járványkórházakban – amelyeket itt nem szüntettek meg -, vagy ha ott nincs hely, akkor a megnyitott, és átalakított szakszervezeti szanatóriumokban látják el. Az is megnyugtató, hogy a járvány miatt nem zártak be onkológiai osztályokat, sebészeteket.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2020. december 06. 15:05
A NATO szeretne minél közelebb kerülni Moszkvához. Ukrajnában a magyarok (Orbán), Belaruszban a nem tüntetők és (Lukasenko) akadályozzák. A balti államok nem elég harciasak, és kevesen vannak. Az EU szeretné a piacot megszerezni, de az ott előállítottakat nem kívánja megvenni. Magyarország kommunikációja nem teszi kívánatossá az EU-t.
Senye Péter
2020. december 04. 07:54
A személyi hatalom diktatúra. A nagyvállalatoké demokrácia.
írmag
2020. december 03. 17:34
Még a legutóbbi harminc év után is a magyarok kenyerét eszed. Minden gyakorlati tevékenységed nélkül! Eszedbe sem jut, hogy kik elől?
zrx8
2020. december 03. 14:48
Szerencsére Fehéroroszországban nem süllyedt amerikai mélységekbe a választási eredmények manipulációja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!