Tóth Krisztina, a morális membrán?

2021. március 21. 07:30

Már Petőfit is körberöhögték volna a korabeli művészkörök, ha erkölcsről prédikál. Persze, most senki sem fog nevetni.

2021. március 21. 07:30
Kovács Gergő
Mandiner

Vajon hogyan jutottunk el odáig, hogy költők és írók gyűlöletbeszédekben fogalmazzák meg a közéletről alkotott nézeteiket? Hogyan lehetséges, hogy egy költő a neki nem szimpatikus honfitársait gátlástalanul rasszistázza le ország-világ előtt?

Tóth Krisztina, aki nemrég a saját korában csontliberálisnak számító, nőimádó Jókai nőalakjain problémázott – megvalósítva azt a bűvészmutatványt, hogy visszautaztatja saját elvárásait a történelmi időben –, a jelek szerint annyira megsértődött a kritikák miatt, hogy magasabb fokozatra kapcsolt: „mérgező országról”, a magyar erkölcsök „pinceszintjéről”, és „gyűlőlködő rasszista” honfitársakról beszélt az osztrák sajtóban.

Gyorsan szeretném leszögezni: Tóth Krisztinát jó költőnek tartom, de mivel az újabb megnyilatkozásában nem a költészetről beszélt, én sem arról fogok. Hanem a jelenségről. Két dolog vágott mellbe az interjúból első olvasásra: a politikai gyökerű, jóvátehetetlenül áradó gyűlölet,

meg a nyárspolgári mutogatás, amit a művészektől várunk utoljára. Legalábbis én.

Elsősorban az erkölcscsősz-szerep érdekel: szerintem az a művész dolga, hogy a mindennapi erkölcs fölött álljon, műveiben meghaladja azt. Érthető, hogy a művészeknek erős politikai véleményük van, legyen is. De könyörgöm, akkor a kritikát is fogadja el mindenki, aki erős kijelentéseket tesz, ez kétirányú utca.

Ami a legfontosabb: nem tudom, mikor született meg az a felfogás modern kori hazánkban, hogy az ismert, akár szupertehetséges íróknak morális membránként kell jelezniük a közélet viharaiban. Tényleg, fogalmam sincs, mikor, de megszületett: kicsinyes, frusztrált, égbekiáltóan egyoldalú megnyilatkozások tömege árasztotta el a kilencvenes, kétezres években is a nyomtatott, aztán az elektronikus hazai és külföldi sajtót, és azóta is úgy idézik ezeket a semmitmondó megszólalásokat balliberális körökben, mintha a végzet foglalta volna aranyba őket, mintha nem dühös, esendő emberek szüttyögései volnának.

Már Petőfi korában is inkább a lángoszlop-szerep működött, mintsem az erkölcsi mutogatás, különösen, hogy Sándor sem volt az a példakép típus: körberöhögték volna a korabeli művészkörök, ha erkölcsről prédikál. Mégis, mivel a társadalom többsége egy közös ügy mellé sorakozott, Petőfi megtalálta a gyújtószavakat. Tóth Krisztina mögött viszont nem a megosztott társadalom sorakozik majd ezek után, amire nagy szükség volna,

hanem ideges, politikailag elfogult kultúrpolitikai szereplők,

meg azok, akik ennyivel is jobban utálhatják Orbánt.

Összesen 144 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OberEnnsinnen
2021. március 22. 15:09
Ezzel a kis részlettel csak annyi a gond, hogy nagy a gond - a világban, ez a Tóth Krisztina is egy szomorú bizonyítéka ennek a nagy bajnak.
Krupp Skya
2021. március 22. 12:39
Azon az oldalon nagyon sokan vannak akik azt hiszik hogy tehetségesek Pl Ürmös Vágó Pista bácsi, Körmös Bauer Tomi bácsi, Lendvai Ildi néni Gyurcsány Feri néni és Gyurcsány Feri bácsi, és végezetül Tóth Kriszta néni.
őrnagyőrnagy
2021. március 21. 22:32
Neves költő, állította magáról maga a neves költő, tehát akkor így van. Krisztike, ülj a padra kertészákos magyargyűlölő rasszista barátod mellé, mert aki általánosságban egy népet illet mocskos jelzőkkel, az nem más, mint egy rasszista szemét. Kérdés, a fejedben lévő csökevényes idegdúc ezt képes lenne-e megérteni, kétlem.
Sulammit
2021. március 21. 21:45
„Ez kicsoda?” – Dörner György válasza Tóth Krisztinának https://vasarnap.hu/2021/03/21/dorner-gyorgy-valasz-toth-krisztina/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!